Levendula Ház


Levendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula HázLevendula Ház

Az ajakosvirágúak családjába tartozó levendula a Tihanyi-félszigetre az 1930-as években került. Bitter Gyula telepítette az első ültetvény 1924-ben a Csúcs-hegy oldalában mintegy 20 hektárnyi területre.

A Levendula ház Látogatóközpont számos programmal várja a látogatókat.

Kiállítás keretében megnézhetnek a diákok egy rövidfilmet, illetve egy interaktív kiállítást is a Tihanyi-félszigetről. Honlapjukról lehetőség van vezető füzet letöltésére, mely a diákokat figyelésre ösztönzi, ugyanis a benne szereplő kérdések válaszra várnak, melyeket a kiállításon találhatnak meg.

A Levendula Ház foglalkoztató termében a diákok különböző, kb. 1 óra hosszúságú foglalkozásokon vehetnek részt. A foglalkozáson való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött (legalább 2 nappal az ékezés előtt).

Természeti foglalkozásokon is lehetőség van részt venni, melyek keretében megismerkedhetnek a diákok a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal Power Point előadás segítségével. Tudásukat felmérhetik egy totóval is. A foglalkozáson való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött (legalább 2 nappal az ékezés előtt).

Lehetőség van továbbá rövid túrán is részt venni: „Lessünk ürgét, nézzünk szürkét!”. A kb. 2,5 óra hosszú vezetett túra a Levendula háztól indul.
Iskolások számára külön bemutató túrán is lehetőség van részt venni, különböző választható témában.

Térkép

Cím: 8237 Tihany Major utca 67.

További információk

Kérjük, tájékozódjon az aktuális jegyárakról, foglalási feltételekről a Levendula Ház honlapján: www.levendulahaz.eu.

http://www.levendulahaz.eu/

További tihanyi programok

További tihanyi programokért kérjük, látogassa meg a tihanyi programajánló oldalunkat!