A Szent István-székesegyház a Székesfehérvári egyházmegye főtemploma, illetve Magyarország egyik legnagyobb katedrálisaként tartják számon. A templomot, mely erőteljes barokk jegyeket hordoz, de mellette gótikus elemek is fellelhetőek, Géza nagyfejedelem alapította 970-es években. A templomot később bazilikává építette IV. Béla király. Mai, végleges formáját a bazilika 1771-ben nyerte el, melyhez Mária Terézia királynő is hozzájárult.
A bazilika tornyai között Szent István, Szent László és Szent Imre szobra található, melyek Huber János Pál keze munkái. A déli homlokzaton Géza nagyfejedelem szobra, míg az északi homlokzaton az 1956-os forradalom- és szabadságharcnak emléket állító műalkotás található.
A bazilika tornyaiban három harang található, melyek súlya egyenként 900-2533 kg, átmérőjüket tekintve pedig 119-169 cm-esek.
A bazilika északi tornyában található a toronyóra-múzeum, ahol több száz éves óraszerkezetekkel ismerkedhetnek meg a diákok.
A székesegyház altemplomában található a székesfehérvári püspökök többségének végső nyughelye, továbbá III. Béla király és felesége koporsója is. Az altemplom főbejáratánál található az I. világháborús hősök emlékműve, melyet 1929-ben avattak fel.
A bazilika mögött található a székesfehérvári Hősök tere.
Képek forrása: Szent István-székesegyház (Székesfehérvár) Wikipédia szócikk.
Térkép
Cím: 8000 Székesfehérvár, Arany János u. 9.
További információk
További információkat a Szent István-székesegyház történetéről, felépítéséről annak Wikipédia szócikkén talál: Szent István-székesegyház (Székesfehérvár) Wikipédia szócikk.
További székesfehérvári programok
További székesfehérvári programokért kérjük, látogassa meg a székesfehérvári programajánló oldalunkat!