Személyzet kedves, udvarias, segítő kész minden gördülékeny volt. Több zuhanyzó, mosdó, konyha helyiség mind tiszta, maga a camping terület is tiszta, rendezett, a sok fának köszönhetően hűs, árnyas. Biztonságos. A sátor bontás és kicsekkolás után az autó még maradhatott a camping területén, míg strandoltunk, és a mosdó és zuhanyzó helyiségeket is használhattuk. Játszótér, medence, gyerekeknek nagyon jó, mi is 3-al voltunk. A kis boltban minden szükséges dolgot meglehet kapni. Nagyon jó camping, nagyon jól éreztük magunk, máskor is jövünk!😁
Legjobb nyaralás volt. Örülünk hogy őket választottuk.Recepciósak nagyon kedvesek voltak. A Campingben minden megtalálható ami a nyaraláshoz kell.Hamburgerező és koktél bár is van.A reggelit a Camping ABC- ből megoldottuk A gyerekek nagyon jól érezték magukat az animátorok álltal szervezett programokonA legjobb döntés volt❤️Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Dóra Lejla Muckné K.
1689511377
Harmadik alkalommal nyaralunk itt sátorral.A vizesblokkok tiszták,rendszeresen takarítják őket, összességében az egész kemping tiszta, a wifi szuperül működik, folyamatos programokat szerveznek kicsiknek és nagyoknak. Szuper a hangulat, szép, tiszta partszakasz tartozik a kempinghez.Két negatívumot tudok csak felsorolniAz egyik az, hogy kevés a strandhoz tartozó étkezési lehetőség, emiatt hétvégén nehéz ételhez jutni. 😁A másik az,hogy az érkezés napján derül ki, melyik parcellát ,,nyerjük", és sátorral azért elég kellemetlen ha egy fa nélküli, napos prérit kap az ember napokra....Igaz,lehet fizetni azért, hogy ez ne így legyen, de azzal együtt meg már elég horror összeg jön ki egy sátorhelyért.Ha viszont úgy dönt az ember, inkább sátorhelyet választ emiatt,akkor meg az nem biztos, hogy áram is lesz hozzá.Szóval, szerintem elég sok azért az olyan parcella,ahol semmi árnyék, és igazán megtehetnék,hogy telepítenek fákat ezekre a helyekre is. Nem hiszem, hogy nem férne bele a büdzsébe.
Gyönyörű hely! A recepción nagyon segítőkészek voltak,a vizesblokkok tiszták. A campingen belül étterem,büfé,kisbolt,teljesen elfogadható árakkal. Na és ami a legfontosabb pár lépésre a campintől a szabad strand. Biztos hogy vissza fogunk menni még! 🙂 (Külön köszönet a takarító személyzetnek hogy kibírja azt a sok b*rmot akik nem képesek várni 10percet. Vagy 10m odébb sétálni a másik mosdóba. Amíg takarítás alatt vannak a vizesblokkok.)
Szuper jo apartmanhaz jo aron. Balaton kerüléshez tokeletes pihenő volt
Az étterem nincs felkészülve,már 14 éve járunk ide, legutóbb elküldtek minket,mert már nem tudtak ennyi emberre főzni.2 pincér pünkösd vasárnap. A kemping szuper.
Elvárásainkat bőven felülmúlta...A szálláshely igényes és jó felszereltségű (Euroconfort bungaló) tisztaság és rendezettség jellemzi!A part közelsége fő szempont volt!Apró problémánkat azonnal megoldották, köszönet a személyzetnek érte!Jövőre is itt a helyünk!!!
Nagyon rendezett, szép camping, a vizes helyiségek szépen takarítva vannak, a medence lépcsője viszont csúszós, veszélyes, ezért szóltunk is. Van egy minden igényt kielégítő retró ABC is, ahol mindent lehet kapni. Ajánlom!
Akinek nem a luxus,hanem a balaton közelsége és az önfeledt kikapcsolódás számit annak bátran merem ajánlani a helyet,mi nagyon jól éreztük magunkat.Kicsit vissza hozta a gyerekori üdülős emlékeket.Bármi kérésünk vagy kérdésünk volt szinte azonnal reagáltak rá.A medence meg plusz pont,a gyerekek imádták és reggelente a teraszról a balatoni panorámát csodálni az felbecsülhetettlen volt.A kis bolt és a büfé árak sem voltak annyira elrugaszkodva.Mi nagyon jól éreztük magunkat és még biztos vissza térünk.?
Minden megtalálható a kempingben, amire szükség lehet sátrazás során: mikró, áram, gáztűzhely. Nem koedukált mosdó, fürdő, wc. A Balaton part 30 méterre található, ár-érték arányban kiváló! Délelőtt/délután gyerekprogramok; bicikli bérlési lehetőség. Ajánlom!
Nagyon jó hely. Egy étterem mellett sátraztúnk le ami kényelmesebbé tette az ott létünket. Az étterem szuper volt, kedvesek és nagyon finomakat készítenek. A Balatonra a kiskapuk eléggé sűrűn vannak így könnyebb a strandot elérni, ami ingyenes. A wc és a fürdőt takarítják rendszeresen ,arról nem tehetnek, hogy vannak igénytelen emberek sajnos.
Kellemes és családias...igazi kikapcsolódást nyújt..a vezetőség kedves vendegbarát.. többször is jártam itt, És mindig ez a kedves légkör fogadott...
Marianna Győrfiné H.
1656270801
Csak ajánlani tudom! Közvetlen part kapcsolat, saját 28 fokos medence,ha hideg lenne a Balaton, kedves, segítőkész személyzet, belső bolt, étterem. Minden szuper!
szuper hely! ajánlom, kicsi" családias, minden közel van, vizesblokk, abc ( bár ez drága és nem folymatos a nyitva tartása ), de tiszta, folyamatos takarítást láttunk, szép a környezet. Lehetne több ping pong asztal, hogy ne várjunk egymásra. A medence fűtött, 28 fokos, szuper. A szomszédok kissé hangosak voltak 2 éjjel is, más más család, bár a mennydörgés igyekezett elnyomni:-) -erre lehetne figyelni, esetleg szólni nekik. Legközelebb is jövünk, jól éreztük magunkat!
Tiszta ápolt környezet, tiszta épület, segítőkész személyzet. Megfizethető áron.
Nagyon jó nyugodt és tiszta hely.
Városka a városban. Minden OK, biztonságos.
A faház 10/7 az az igazi retro Balaton felling megadta. A kemping közepén található étteremben az árak, és a kiszolgálás is teljesen korrekt volt,a személyzet pedig kedves. Az is előnye a kempingek hogy közel található hozzá a szabadstrand. A Petőfi sétányt busszal olcsón megközelíthető, gyalog kb 40-50 perc, de taxival se horror ár.
Ajánlom minden pihenésre vágyónak ???
Nem jártam itt,mert a mellette levő apartmanban nyaraltunk a barátoknál, de kemping és lakóautó imádó lévén alig várjuk már, hogy megszálljunk itt. Fentről nagyon szép és gyönyörű helyen van, vizparti kapcsolat.
Tiszta, rendezett, nem drága.
Kellemes,pihenés,kiváló,étterem és kiszolgálás,közeli part.
Szuper hely, azt hiszem még egyszer megyünk. Személyzet türelmes, mindent elmondtak.
Ott éltem a nyaraimat 1983-tól!A mai napon is jàrtam a strandjàn!Számomra egy kultikus hely amit imadni fogok èletem végèig!Picit szocreàl de ❤❤❤❤
Szép,olcsó,korrektek,közel a part és a part végén még a horgászat sincs tiltva.
Jó hely!Sok sátorhely, éttermek, kis bolt, parti bár... vizes blokk ok... Jó volt itt!
Osztálykirándulás alkalmával vettük igénybe. Nagyon élveztük, szóbák rendben voltak és plusz pozitívum, hogy közel van a parthoz.
A recepción nagyon kedvesen igazítottak útba minket. A mobilház tiszta volt, felszerelt, légkondival, szúnyoghálóval ellátott, tökéletesen elégedettek voltunk. A zuhanyzóban a víznyomás szörnyű ? Közel a part, nincs tömeg. Kétszer jártam a "közösségi mosdóban", mindkét alkalommal találkoztam takarítóval, tisztaság volt. Hiányoltuk a mobilházban a szappant és a wc papírt, de - biztos, ami biztos alapon - vittünk magunkkal, így nem okozott problémát ez se. Baráti társasággal voltunk, bármikor visszamennék.
Nagyon tetszett a hely. Dzép csöndes családis volt. A bolt lehetne kicsit olcsóbb de nekem tökéletes. A szobák gyönyörűek voltak és nagyon jó volt hogy kintről jött be fény. Jó volt hogy egyből ott a Balaton. Csak ajánlani tudom
Roppant jó. A parcellák teljesen jó meretekkel rendelkeznek, van amin ugyan kevesebb a fű de ez sem zavaró. Part egyszerűen elérhető, van a közelben egy kültéri étterem és egy bár is. A mellék helységek is rendben vannak, szelektív hulladékgyűjtő pontokbol majdnem minden utcára jut. Rengeteg minden van a Camping területén: Kisbolt, medence a gyerekeknek, játszó udvar, szauna, sátras terület, parcellás terület, lakóházikók, főző és mosogató blokk, stb.Abszolút meg voltunk elégedve! Rugalmasak voltak mindenben.
rendszeresen takarított zuhany és mellékhely. van meleg víz! saját medence, és sok sok sportolási lehetőség. elég jó szolgáltatásokkallehetne szebb a pázsit, bár nem egyszerű megoldani, mert nagy a forgalom
Nagyon jól éreztük magunkat,a faház tiszta volt,közel a Balaton.A személyzet barátságos,és segítőkész..
Mobilházban szálltunk meg. Nem nagy de kényelmes. Klíma is van. A part nagyon közel.
Mi nagyon szeretjük annak ellenére, hogy a rengeteg -a tulaj szerint előnyös- változtatás nemigazán magyarbarát.Egyetlen nagyon komoly hátrányuk van: nincs árnyékos placc szinte, mert anno nem ültettek időben elegendő fát. De egyébként ajánlom mindenkinek, mi 24 éve járunk oda minden évben
Mi nagyon szeretjük annak ellenére, hogy a rengeteg -a tulaj szerint előnyös- változtatás nemigazán magyarbarát.Egyetlen nagyon komoly hátrányuk van: nincs árnyékos placc szinte, mert anno nem ültettek időben elegendő fát. De egyébként ajánlom mindenkinek, mi 24 éve járunk oda minden évben
Balaton partján található, ősszel nagyon csendes, horgászoknak kiválóan alkalmas.
Nekem tetszett , voltam jópár kempingben, szerintem némelyiket bőven felülmúlja. Az, hogy vannak retro részei hát Istenem. Nem szállodában vagyunk. Egyébként rendezett és tiszta.
Orsolya Bogáti B.
1564207670
Kényelmesen, vízpart közelében állíthattuk fel a sátrat. Konnektor közvetlen a sátrunk mellett volt, wc, zuhanyzó, kisbolt 50 méteren belül. A naplemente olyan szép volt, hogy az már-már giccs 😀
Alapjába véve minden adott 1 jó kempingezéshez. Áram, víz, viszonylag tiszta mosdó-zuhany. Kár hogy a kukákat reggel 7kor ürítik, így gyakorlatilag kapunk egy reggeli ébresztést.
Imádjuk ezt a helyet! A hangulat a környezet hibátlan! Közel az étterem, kávézó, mini ABC, fagyizó stb... Az árak Balaton 😀
Gyönyörű hely, ár érték arányban talán a legjobb arrafelé. Korrekt áru kisbolt van bennt, áram, normális mosdók és zuhanyzók. Ingyenes minigolf és csocsó lehetőség. Nem igazán tudok rá rosszat mondani, csak ajánlani tudom. Ja és az ott dolgozó leányok nagyon aranyosak, segítőkészek és mosolygósak!
A portaszolgalat remek! segítőkészek ,kedvesek ?külön köszönet Miklósnak ! ?
Ugyan még nem jártam minden Balatontourist kempingben, de a meglátogatott 4 közül ez a legjobb. ?
Campinghez képest nagyon jó? Ahol mi laktunk tiszta rendes. Sok a szunyog de hát nem tehetnek róla.
A camping teljes egészében kimondottan jó, kiszolgáló létesítmények tisztasága kifogástalan! Balaton kerülő kerékpártúra visszatérő pihenője! Ajánlom!
Teljes jo ki kapcsolodásra minden szempontbol van bufe is
Jól felszerelt kemping, faházak, lakókocsi és sátor helyek, vannak éttermek, medence, szuper a part is.
Tiszta szálláshely. Udvarias személyzet. Az étterem is szuper volt.
Egy éve voltunk itt, idén ismét.
Campingen belül van röplabda (minden este játszottunk) kis focipálya, nyársaló étterem élelmiszer és vegyesbolt, part 50 méterre (naplementés sétákat imádtam) hosszú partszakasz sok büfével, időszakos rendezvények is vannak. Szállás jó, tv és wifi is van, terasz (reggelente kint reggeliztünk). Mindenféleképp ajánlom fiatloknak, gyerekeknek és azoknak akik teljeskörű szabadtéri kikapcsolódásra vágynak.
Kedvenc helyünk. Egyszerűen imádom
Aniko Drapos H.
1551938266
Imádtam nagyon jó hely ??
Szép , kúltúrált hely csendes ! Egy gondom volt , a recepció gyorsasága 35 percet vártunk a dög meleg helységben , masnap 15 percet vártam bogrács bérlésért mire közölték , hogy nincsen ! A bérléses dolgokra lehetne külön egy ember ! Ami negatív volt nem volt feltüntetve h szállásonként 2 auto parkolhat ingyen 5 autoval voltunk ebböl 3 ra elkértek parkolási díjat … (2szallas helyre) nem tudom, hogy hogy hozták össze de inkább kifizettem csak ne keljen tovább kínlódni !
Carmen B típusú faházban voltunk, belül gipszkarton falakkal. Mivel ezek ikerházak, a túloldalról minden áthallatszik. A ház felszereltsége nagyjából rendben van, (TV, mikro, hűtőszekrény mélyhűtővel,ágynemű, evőeszközök, törölközők, tányérok, alapvető főzőedények) azért kisebb probléma az ágynemű tisztaságával volt. Az illemhely extrém kicsi, a fürdőben visszajött a középlefolyónál a víz. Az ágyak megfelelőek, kivéve a nappaliban lévő kanapét, az elég kicsi. A WIFI sajnos használhatatlan, igaz valószínűleg a házak vannak a legmesszebb, de ezt 2023-ban már meg kellene tudni oldani. A recepción a hölgy mérsékelten volt kedves, a kulcsot 14:20-kor még nem adta ki, mert 15 óra az előírt. (Már 4* szállodában is kaptam meg a szobát 2 órával a hivatalos check-in idő előtt, nem egy kempingben.) A biztonsági személyzet viszont nagyon udvarias és segítőkész. Ami felülmúlhatatlan az a kemping elhelyezkedése, szó szerint csak néhány lépés a hosszú szabadstrand. Büfé, bolt és étterem a kerítésen belül is van, a környéken meg számtalan. Siófok centruma kb. 8-10 perc kocsival vagy egy hosszabb séta. Tavalyi kedvezőbb tapasztalataimra is emlékezve ez 7/10, de idén már inkább csak 3* adtam volna és ennek legfőbb oka a Carmen B házak színvonala lenne.
Portán kedvesek, camping területén zuhanyzó, mosdó található amit rendszeresen takarítanak hátsó kijárat a szabadstrandra nyit, kerékpár és roller bérlés lehetséges napi díj kerékpárra 4000ft-t (több fajta bérelhető gyerek, városi). Sajnos a városközpot kicsit messze van, de buszmegálló a bejárat mellett aki vonattal jön annak érdemes Szabadifürdőn leszálni mert akkor 10 perc séta (Siófok külső része). Állatkert a camingtól 2km.Áram és alapkonyha van illetve kisebb medence és csocsó asztal is
A kemping elhelyezkedése tökéletes egy balatoni nyaraláshoz, ugyanis a part közvetlen közelében van. A benti medencéjük kicsi ugyan, de rendezett, tiszta, de ez gyakorlatilag minden helyiségükre igaz.POZITÍVUMOK: A szobák berendezése számomra várakozáson felüli volt (eurocomfort mobilház), minőségi dolgokkal volt szerelve minden és szinte teljesen újszerű. A szobák tisztasága teljesen jó, nem lehet kifogásolni semmit. A benti bolt egészen jól felszerelt és az áraik is korrektek voltak.NEGATÍVUMOK: AZ EUROCOMFORT házak nagyon közel vannak, és a vékonyságúk miatt a szobákba minden külső zaj olyan, mintha bent lenne. Mások által is jelzett zajos németeket nekünk is sikerült kifogni, szerencsére a biztonsági szolgálat kézségesen segített csitítani őket ezért külön plusz jár nekik. A wifi szolgáltatás csapnivaló, már amikor működik, mert mikor van jel, mikor nincs. A széfhez nem volt leírás, recepción pedig azt mondták rá, hogy nem működik. Google megoldotta a dolgot, működött.Összességében jó hely, akit zavar a zajos szomszéd, az válassza inkább a házakat, az arra alkalmasabb, illetve időben jelezze a biztonságiaknak, hogy részegen kiabálnak, mi sajnos későn szántuk rá magunkat, pedig a srácok nagyon segítőkésze voltak
A személyzettel kapcsolatban nem tudok sokat írni mert csak regisztrálásnál volt szerencsénk hozzá.Azért 4* mert az áram ellátás katasztrófa.Szerintem egy alapos fejlesztés ráférne, mondjuk a sátraknál parcellánként 2 elosztó kellene minimum..Rendesen harcolnunk kellett az áramért, még nekem kellett vennem 3-as elosztót, hogy nekünk és a melletünk lévő sátrasoknak legyen áramja.Maga a hely csodálatos, nagyon szeretük.Közel van a part, a medencét a gyerekek nagyon élvezték.Remélem jövő évig valamennyire össze kapják magukat és az áram elosztást megcsinálják. Szeretnénk még visszatérni 🙂
Maga a hely teljesen jó, mégis le kell vonnom 1 csillagot. Mégpedig azért mert a kemping "sátorhely" - es része, pihenésre teljesen alkalmatlan. Egyrészt a sátraktól 30 méterre van egy zenés szórakozóhely, ahol éjjel 1-2-ig szól a zene. Másrészt hiába van házirend, azt nem tartatja be senki. Vannak ugyan ellenőrök, de azok csak a jogosultságot ellenőrzik, a rendet nem. Elvileg 23-7-ig érvényes a éjszakai "csendrendelet". De még éjjel 1 kor is megy a hangos zene, kiabálás, autó ajtók csapkodása, néha 1-1 reflektor éjjel is bevilágít a sátorba, mivel 23-kor zárják a kapukat, a vendégek, - elég zajosan, - a kapun átmászva közlekednek a sátraik és a vízpart között. Reggel 6 körül szintén zenés ébresztő van több autóból is. Jó esetben 4 órát lehetséges aludni. Akit nam zavar a hangos éjszakai élet, az jöjjön bátran, mert a hely egyébként jó, a személyzet udvarias, segítőkész,úgy a recepción, mint a boltban vagy az animátorok. Akit zavar a zaj, inkább parcellára menjen, ne sátorhelyre. Voltam ott is, összehasonlíthatatlanul csendesebb. Esetleg kis házba. Ha a zaj nem lenne, 6 csillagot is kaphatna. Egyébként már többször voltam itt családdal. Több előttem íróval ellentétben én a tisztaságban sem találtam hibát. Tény, hogy nem ül ott egész nap egy takarító, de naponta többször tapasztalatam magam is a takarítást. Retro.. Nos, aki 6 csillagos szálloda élményt vár, az ne kempingbe jöjjön, hanem 1 éjszakára fizesse ki az itteni hét árát és elégedett lesz. Árnyék valóban lehetne több.
Téli borongós időben is csodálatos a látvány ?
Szép környezet, közvetlen kapcsolat a szabad stranddal, a kisbolt jól felszerelt. Az ára miatt azonban inkább főszezonon kívül ajánlom. A ház elég nagy volt 8 embernek, azonban a takarítás hagy némi kívánni valót maga után.
Recepción, vendégnek kell a maszk, recisnek nem, reci mögűl aki jön annak sem kell.....Online nem tőltötted ki a bejelentkezős lapot mindenkinek ( 9.en voltunk) akkor tedd meg ott mobilon.... pff30perc pötyögés, küldés, 10p alatt sem ért oda. Akkor adjuk oda a papírjainkat gyorsan beírja.... feleségemre néztem, s inkább kimentem.Maga a kemping jó, tiszta, nem zsúfolt, áram elosztó lehetne soronként, nem három sorra 1 elosztó! Mehettünk hosszabbítóért, árat látva, elmentünk a tesóba... ugyan azért a termékért.Mosdók tiszták. Bolt, csak is a városiakat választottuk!!!Összességében nem rossz.Tapasztalat meg van, jövőre, talán....
Recepción, vendégnek kell a maszk, recisnek nem, reci mögűl aki jön annak sem kell.....Online nem tőltötted ki a bejelentkezős lapot mindenkinek ( 9.en voltunk) akkor tedd meg ott mobilon.... pff30perc pötyögés, küldés, 10p alatt sem ért oda. Akkor adjuk oda a papírjainkat gyorsan beírja.... feleségemre néztem, s inkább kimentem.Maga a kemping jó, tiszta, nem zsúfolt, áram elosztó lehetne soronként, nem három sorra 1 elosztó! Mehettünk hosszabbítóért, árat látva, elmentünk a tesóba... ugyan azért a termékért.Mosdók tiszták. Bolt, csak is a városiakat választottuk!!!Összességében nem rossz.Tapasztalat meg van, jövőre, talán....
Retro hangulat (Carmen apartman). A szoba tiszta, de az ablakon nincs szúnyogháló, se rács, így mindig zárni kell. A konyhába van evéshez eszközök, gázzal lehet főzni, átfolyós kávéfőző, hűtő. A fagyasztón nincs ajtó. Az edény kevés, mosogatáshoz mindent vinni kell. Törülközőt adtak, van egy ősrégi ruhaszárító is.
Kicsit drága a faház az állapotához képest viszont tiszta volt. Sajnos a kemping területén található bolt sem túl olcsó...Sőt!
Szombat, késő este félig tél ház, azonnal jött a pincérnő, hamar felszolgálta a kért italokat, a pizzára csak 15 percet kellett várni. Balatonhoz képest átlagos ár, átlagnál kicsit jobb pizza. Ajánlom annak, aki a vékony tésztást szereti.
Szombat, késő este félig tél ház, azonnal jött a pincérnő, hamar felszolgálta a kért italokat, a pizzára csak 15 percet kellett várni. Balatonhoz képest átlagos ár, átlagnál kicsit jobb pizza. Ajánlom annak, aki a vékony tésztást szereti.
Sátrazni voltunk. Szép strand, jó medence, sok szolgáltatás és programlehetőség, kedves személyzet, csak azért nem 5*, mert a vizesblokkokra ráférne a felújítás és egy délutáni v. hajnali takarítás.
A kemping nagyon szép, kulturált, jól felszerelt. Az árak elfogadhatónak mondhatók.A Mobilházak amiben voltunk kicsit koszos volt, egy-két dolog tönkrement, de a kedves személyzet mindig gyorsan orvosolt a problémákat.
Hatalmas Camping, tökéletes és nagyméretű stranddal.Sátrazást próbáltuk ki és kiváló napot töltöttünk itt.Kisbolt is található a Camping területén, ami balatoni viszonylatban átlagos árképzésű.Napi gyerekprogramok foglalják le a kicsiket.Zuhanyzó és WC átlagos állapotú, a zuhanytálcában a víz lassabban folyt el mint általában, ezért ha valaki nagy vízsugárral szeret tusolni, akkor annak a lába folyamatosan víz alatt lesz, de ez az egésznapos fürdőzés után ne legyen zavaró :)A WC-t folyamatosan takarították, de ahhoz képest hány ember fordul meg, a tisztaság elfogadható. Aki nem kedveli az ilyen körülményt nézzen körül egyéb Campingekben, vagy béreljen luxus apartmant 🙂
Az egyik legjobb kemping a balcsi parton. Bár a fürdők még retro stílusúak, de tiszták. A mellette lévő strand nagyon jó. Van medence, es szabadtéri játékok. Egyetlen hátulütője, hogy hétvégén bulizó fiatalokkal telik meg a kemping. Így aztán éjjel szuper ittas dorbezolasra ebredhetunk. Ettől eltekintve szuper!
Nagyon jó kis kemping, remek körülményekkel. De kínszenvedés céges programot egyeztetni, mert a bolt a konyha és a kemping nem képes egymással kommunikálni.
Nem egy luxus camping, a régi időket idézi a vizes blokk kialakítása. Azért amiért mi mentünk nekünk teljsen megfelelt.
Barátokkal nyaraltunk itt... Este elmentünk a kempingből és csak későn értünk vissza. Már lezárták akkor a Balaton felőli kiskaput. Ezért meg kellett kerülni az egész kempinget, és a főbejáratnál tudtunk csak bemenni.A wc-k egész normálisak, viszont a zuhanyzóknál lehetne még plussz lámpa.
Szép, nagy kemping. A medence tiszta, és kellemes volt végig. A vizesblokkok régiek, de folyamatosan takarítanak. A Balatonhoz az átjárás sajnos nem túl egyszerű. Az 1 utcában foglaltam, ahol van egy nagy kapu, de vêgig zárva volt, így körbe kellett kerülni a nyaralókon, sátrakon keresztül. Mosnom kellett egyszer, ami 1500 Ft volt! Kiégtem! Előre regisztráltam online, így a recepción már csak kinyomtatták a számlát, ideadták a karszalagokat, és mehettünk a helyünkre. DE!Azt nem mindta senki, hogy minden nap 1 órát ingyen csúszhatnak a gyerekek a nagy csúszdákon. Ezt a 3. nap tudtuk meg véletlenül. Összességében jól èreztük magunkat, csendesnek nem mondható ez a kemping, de mi két kisgyerekkel nem is gondoltuk, hogy tudunk majd sokat pihenni.
Sajnos rengeteg időt emésztett fel a bejelentkezés, hasznosabb lenne egy online beléptetőt/előbeléptető rendszert alkalmazni, amivel elkerülhető ez a hosszas sorban állás, 35 fokban, amikor az ember csak arra vágyna, hogy csobbanjon végre a hosszú út után a Balatonban. A mosdók, fürdők nem a legtisztábbak, de kempinghez képest elfohadhatóak. A recepción sajnos nem volt egyértelműen elmondva, hogy hova tehetjük a sátrat ("bárhová, ahol látunk sátrat"), na erre sikerült egy olyan helyre menni, ahol útban voltunk a később ténylegesen oda érkezőknek (mázli, hogy csak az autót parkoltuk le és egy két dolgot pakoltunk ki, nem cuccoltuk be az egész sátrat, elnézést kértünk és tovább álltunk). Sokat nem voltunk ott, de ez elég is volt... Sajnos az látszik, hogy nem igazán fejlesztik a helyet, pedig ráférne néhol. 😐
A hely nem is rossz védett mindentől idegen nem mehet be és elég nagy helyen fekszik vissza térő vendégek voltunk . Az enyves kezű takarító nővel kellene kezdeni valamit ugyanis párom a több ezer Ft os Mickey Eger bogrét el oblitette elment mosdóba kb 3 perc telt és a takarító no úgy gondolta az az övé kérdeztük tőle hogy nem látta esetleg ő biztos nem tagadott mindent . Recepción jeleztem a problémát a teljfeles szájú kislány annyit tudott mondani hogy rájuk szólnak hogy ne lopjanak annyit . Hát ez mindent is el árult az egész cégről. Akár hivhattam volna rendőrt is vagy rendezhettem volna jelenetet de bíztam a Campingbe hogy sikerül a problémát megoldani de hat fejetlenség van az egész helyen .
Melinda Kovácsné C.
1691441169
18 éve voltunk itt akkor még kettesben,most visszatértünk 3 Gyermekeinkel!Semmi változás ugyan úgy néz ki, retro!!! Először szeretném jelezni hogy a takarítás az nem luxus náluk, pókháló mindehol, ágy alatt koszos,az ajtó nem zárható,a villanyégő nem égett, hiányos törölközők,kipakolàsnàl vettük észre az 5 fős házban csak 4 db pàrna volt amit kifelé jeleztem hogy hiányos csak egy nevetést kaptam válaszul....a másik úgy van írva kihúzhatós kanapé 🤣🤣🤣jaa hogy a faltól el lehet húzni lehet úgy értik!!!?? De hogy szétt nem az is biztos... úgy hogy egy kisebb gyerekek elfér rajta!!!A másik ami nagyon zavar hogy a házirendböl semmi sem igaz... mellettünk kifogtunk egy 20 év körüli fiatalokat kifogástalanul viselkedtek ajtó csapkodàs, szék huzkodás hangos zene hallgatás 23 óra után is.. még gúnyossak is voltak,német induló 20 szor meghallgatva szóval szerintem ha Magyarok vagyunk ne úgy érezzük magunkat mintha ha külföldön nyaralnànk!!! Összességében jó volt mert azzà tettük. de véleményem szerint ha megoldható lenne hogy Családosok ne őrjöngő Fiatalok mellé kerüljön akik 1 üveg bor után azt sem tudják hol vannak, és a úgy néz ki Én alkalmaszkodjak a saját Hazàmba hozzájuk.Siófok nagyon szép, biztos vissza térünk de a Campinget elkerüljük.
Nagyon jó helyen lévő, szép kemping, a nagy parcellák szuperek. Kedves segítőkész személyzet. Viszont nincs biztonság érzet, a szabad strandról az jön be aki akar, nekem csak egy papucsom tűnt el szerencsére. A vizesblokkok a múlt rendszer maradványai kicsit feljavítva. Sajnos, ez a leggyengébb pontja.Mindig tele a kemping, nem hiszem, hogy nem futná egy felújításra. Javaslok egy horvátországi tapasztalat gyűjtő túrát. Lefalazott WC-k, hogy ne kelljen másik 10 embert hallgatni, a zuhanyzókban kézi és fejzuhany, előrész, ahol le tudod tenni a dolgaidat és fel tudod akasztani, hogy ne legyen csupa víz mindened…. Ötcsillagos kemping lehetne!
Jól éreztük magunkat, bár nem minden tuti. A vizes blokkok nem jók, a zuhanyzók kicsik, vagy kényelmetlenek. A lakókocsis utcákban elkelne egy -két lámpa, hogy ne legyen korom sötét 9 óra után. Ezektől eltekintve kellemes kemping.
Tavalyhoz képest sajnos sokat romlott a színvonala a helynek.A mosdók és a zuhanyzók tisztasága kifejezetten elkeserítő, a takarító személyzet pedig láthatóan nem töri magát a wc papír feltöltése miatt sem.Foglaláskor , interneten keresztül 2 felnőtt 3 gyermek részére automatikusan 2 sátorhelyet engedett csak lefoglalni, tavaly ezért egy helyet kellett fizetnünk. Bár ide érkezéskor a recepción ezt korrigálták, de nekünk kellett jelezni, és többszöri egyeztetés után jutottunk csak megegyezésre.Harmadik éve jövünk ide, de ezek után jövőre kétszer is átgondoljuk..
A Carmen B -ben voltunk elaszállásolva. Igaz egy éjszakára mentünk, de a recepción a bejelentkezés már nagyon hosszú volt,mert az egyik hölgy annak ellenére,hogy sokan vártak kiment a barátaival beszélgetni befejezetlenül hagyva a bejelentkezésünket. A szállásnak az ajtaja nem volt zárható. A ház leharcolt állapotú volt. A camping területén viszont az étterem tökéletes volt, csodálatos személyzettel.
Csak egy éjszakát töltöttem ott, pont a pénteket, amikor körülöttünk elég hangosak voltak. Amúgy a szállás megfelelt. 2 szoba+ nappali+ terasz. Külön tusoló, mosdó és WC .Tv, hűtő, kávéfőző is volt benne.
Szép, tiszta, rendezett, kutyabarát hely. Gyerekeseknek nagyon jó dolog a medence, hogy próbálnak a kicsiknek programot szervezni. A kincskeresősdit nagyon élvezték. A parti büfé kínálata kielégítő, a retro burgerük kiadós és finom. (A többire sem volt panasz)Ár/szolgáltatás tekintetében viszont tipikus balatoni lehúzósdi ?
Ha igazi retrót akarsz! 25 év alatt nem sokat változott. Legalább a recepción kedvesek és segítőkészek voltak.
Elég kevés a fa, amik árnyékot adna a sátoroknak. Áramellátás a sima sátras parcellákban siralmas: közepén van egy elosztó és a távolabbi sátrakhoz ipari mennyiségű hosszabbító kell (50 m). Fürdő WC tiszta. A sátor árak magasak, egy főre egy kis sátorral egy kocsira nyolcezer ötszáz volt. Balaton egy lépésre. ABC van a kempingben, normál balatoni árakkal dolgozik. Büfé nincs, de a parton sok.
Nem rossz, de lenne mit renoválni bőven!Sátor helyeknél a talaj hepehupás, görönygyös, kavicsos.Vizes blokkok RETRÓK!A tisztaság? Hát jelentősen erősíteni kellene mind a technikai mind a személyzeti fronton!!! (Román tengerparti campingben nagyságrendekkel jobban csinálják.)Úgy nagyjából ennyi.Ezért lett 3 csillag.
Jó, mert több étkezési lehetőség is van, reális áron. Van kölcsönzési lehetőség vizi alkalmatosságokhoz. Medence gyerekeknek, bolt, és animáció is található. Negatív a vizesblokk rész, több is van, de mindegyikben van hiba. Szűk zuhanykabin az egyikben, folyosó eláztatós zuhany a másikban, többször előfordult a toalett papír hiány is 1 hét alatt. A parcellák többsége árnyék, fa mentes, ahol van fa, az a parcella közepén van, vagy olyan alacsony, hogy nagyon nehezen férsz el alatta. A szabad strand a kemping mellett, 3 kijárattal, de mivel szabad strand, így a kemping nem vállal felelősséget semmiért, és nem intézkedik. A csúszda nem üzemel. A városközpont megközelítése gyalog nem ajánlott, kb 1,5-2 óra, vasútállomás kb 600-700 méterre, ahonnan be lehet vonatozni a központba. Összeségében 1 hétre megfelelő.
A part és a víz fantasztikus! Itt volt a legjobb (körtúra).Az éttermek közül az Alisca-z választottuk. Drága, de finom és nagy adagot adtak. A pincérek figyelmesek és készségesek.A partra való kijárási tilalom és kerítés nem tetszett!A parcella nem olyan, mint a képeiken - gyér fű és sövény és fa is csak elvétve van!A vizesblokk veszélyes - a zuhanyzó vízhőmérséklete 40 fokot is változhat 1mp alatt, mert a melegvíznyomás nem egyenletes.A takarítók amit találnak, nem mindig örzik meg és nap közben is simán besétálnak a zuhanyzókba.A campingben nincs szigorú siesta, éjfélig és tovább is bulizhatnak a fiatalok, ami zavaró lehet (szemkötő + füldugó jól jöhet)
Ezért az árért többet vártam, legközelebb a sátrat választom és a kemping éttermeiben való fogyasztást is kerülöm (Nagyon drága és egyáltalán nem finom) .
Az áramszolgáltatás a parcellák között egy vicc. A férfi vizes helységek is gondolkódóba ejtöek. A balaton parti fekvés lenyügözö, ha az ember éjszakánként 70km/h-ás széllel nincs problémája.
Csak azért ennyi a csillag,mert kellemes emlékek fűznek ide! Egyébként...a Balaton örök szerelem,a kempingezés is,..de ez a kemping..visszafejlődött,nem is keveset!Szomorú..nagyon!
Egy Balaton kerülő bicótúra kezdő- és végpontjának választottuk. Egy éjszakát sátraztunk itt. A kemping nyugati szélén vertük fel fel a sátrat ami nem a legjobb választás volt. Kb. éjfél-egyig élvezhetjük a bulit és a wursli hangjait.
Vegyesek a tapasztalataim. Egyrészt zajos a hely, másrészt értelmetlen szabályok vannak. 23 és 6 óra között nem tudsz kiállni autóval, de a hajnalig tartó buli nem baj. A sátorhelyek füve kikopott, a mosdók igénytenek, koszosak, főleg külföldi kempingekhez képest. Viszont sátorozni olcsó. Fizetni mindennel lehet és ez jó. Telefonon nem lehet elérni őket, de mailekre gyorsan reagálnak.
Tulsagosan is retro. Rugalmatlan rendszer, kopott fahazak, hosszas varakozak a recepcion. Egyeduli erdeme,hogy nagy es szep helyen van
Kivágták a régi nagy fákat... idióták!
Kissé retró, de szimpatikus árak!
Kicsit lepukkant, még érezni a szockó feelinget. Egyébként kényelmes, tényleg a parton van, saját stranddal.
Tapasztalatiam szerint jeletősen csökkent a kemping színvonala az elmúlt években. A fürdőblokkokra ráférne egy alapos felújítás,mivel a plafonról lepergő festék fejünkre potyogását néhány kifüggesztett textildarabbal próbálták megakadályozni. Cserébe legalább a tisztaságról megfelelően gondoskodtak.A szabad sátorhelyek területét is jelentősen lecsökkentették, ami miatt főszezonban nagyon nehézkes helyet találni (mi kerékpárral érkeztünk). Összességében csalódás volt, a legutóbbi 2014-es látogatáshoz képest.
Tele van pokokkal a lakas, elso nap 40-nem hagytuk abba a szamolasukat. Konkretan irtani se lehet oket. 🙁 A szemetes messze van, a strand megkozelithetosege neha nehezkes (keves a kapu, hosszu a hely). Az esti hangoskodasert rank nem szolt senki, osszesegeben jol ereztuk volna magunkat, ha nincsenek pokok. 🙁
Sajnos, csalódott vagyok :(Standard studio bungallow-t foglaltam 4 felnőtt részére, 1 éjszakára. Az egy dolog, hogy a kartonpapír vastagabb, mint azok a falak, egy nagyobb levegővétel is áthallatszik az egyik helységből a másikba. A "kinyithatós kanapén" felnőtt ember nem fér el! A wc, amellet, hogy iszonyatosan kicsi benn a hely, az ajtáját nem lehetett becsukni sem, nemhogy zárni! A bojler az első zuhany után megadta magát, utána nem volt melegvíz, a zuhanyzóban vastagon állt a penész. Viszont a klíma működőképes, ránézsére megfelelően karbantartott. A campingben az élet hangulatos, medence, minigolf sok más szórakozási lehetőség adott, ez pozitív. Viszont a ki- és bejelenetkezésnél, minimum hideg élelemmel készülj, mert ott fogsz állni egy darabig. Az ügyintézés iszonyatosan lassú, minimum 30 perces várakozási idővel számolj, ami bosszantó 🙁
Elsőre kifejezetten tetszetős kemping. Jó közlekedéssel, jó elhelyezkedéssel. Szuper parttal. Hát a pöttömnyi "bungaló" 5 felnőttre kritikán aluli. Tiszta, cuki, de! Se tároló hely, se kulturált alvási lehetőség. Kellemetlenül pici a hely. A szekrény nem nyitható a francia ágytól, a konyhában alvónak nincs szekrénye. A szekrényben alvás meg....kritikán aluli. Felszereltsége szintén szegényes. Oké van légkondi,ez pozitívum. Az éjjeliőr hozzáállása pedig 21:30-kor szintén gáz. Felnőtt, kulturált embereknek beszól, durván fenyegetőzik, lámpával szembevilágít, hogy ne beszélgessenek, mert rendőrt hív. Ha be lehetne ülni a házba, megtettük volna, de két ember sem fér egyszerre be,nemhogy 5 felnőtt!?Összefoglalva: ez a ház egy pici családnak megfelelő 2+1 gyerekre!
A tisztaság aranylag rendben van,a fekvese jo,felszereltseg kielégítő ,a wiifi egyszeruen katasztrófahasznalhatatlan,a tv-hez a 4-dik távirányító sem működött es vagy csak 6 ado megy rajtuk,gyerekeknek egy csatorna sem.A szobák egyáltalán nem hangszigeteltek,a hazban hagyott felmoso eszmeletlen budos ,ami atjarja az egesz furdoszobat.Nem eri meg azt a penzt...
Kicsit elszomorító és gondolkodásra ad okot az, hogy kihúztunk egy bácsit akinek megállt a szíve, és körbefutva a kempinget nem volt egy félautomata defibrillátor sem a vizimentőknél, sem a bejáratoknál, a recepción úgy néztek ránk mint akik azt sem tudják mi az. A flegma biztiboyok legnagyobb megugrása is az volt hogy meg kellett nyomni a sorompó gombját, mert nem vette be a rendszer a rendszámot. Az éjszakai kapuzárást én sem értettem de hát ki vagyok én... Azért amiért tavaly 30,idén 67ezret kellett fizetni, ez kicsit furcsa de igazából már oly mindegy volt. Bent eszünkbe sem jutott vásárolni, igazából nem szálltak el az árak, egyenesen kiszakadtak a földről. Ezen kívül kifogástalan, a vizesblokkok jól meg lettek csinálva tavalyhoz képest, mint tavaly is rendben van tartva, korrekt.
Nagyon jó fekvésű kemping igazán primitív és agresszív biztonsági személyzettel és ostoba szabályokkal, melyek elvileg a vengédek nyugalmát szolgálják. Mondjuk azt nem értem, hogy miért tartozik ebbe bele, hogy 11 után már nem lehet autóval bejönni, amikor ezért már fizettél is. Ráadásul a szomszéd sátorban horkoló ukrán turista horkolása sokkal jobban zavart, mintha egy autó érkezett volna meg. És azt sem nagyon, hogy miért kell bezárni minden kijáratot a Balaton felé éjszaka, hogy csak a kerítés megbontása árán jussunk ki egy kis éjszakai fürdőzésre. De ha valaki szereti az ilyen osztálykirándulás-jellegű szabályokat, akkor nem lesz gond.Ja, a fürdők állapota és tisztasága sem igazán indokolja az egyébként elég magas árakat, de biztos az intelligens biztonsági személyzetre kell költeni a bevétel jelentős részét.
Az, hogy a parcella amit foglaltunk már foglalt és nem tudják teljesíteni, csak a regisztrációkor derül ki.Igazából egy árnyasabb részt szerettünk volna, cserébe tudtak adni egy óriási napos helyet.Sajnos keresünk másik kempinget, ahol méltóztatnak időben értesíteni ha a helyfoglalás nem lehetséges.A kemping amúgy jó helyen van és a tisztaság is rendben.
Mi a 8 fős házakban voltunk elszállásolva.Minden még a szocializmusból maradt ott, ami még nemfeleltétlen lenne gond, de koszosak voltak a szobán a mosdó és a wc.Csótányokkal is volt szerencsénk összefutni?Látszik, hogy csak fejik a helyet de egy vasat nem költöttek rá a rendszerváltás óta.Kopott repedezett járólap ki tudja mikor festett szobák bútorlap ágyak, és kosz mindenhol.Csalódása hely?
Az egyedüli dolog ami a Aranypart kemping mellett szól az hogy nagyon jó helyen van.Viszont a bungaló amit béreltünk úgy vettük át hogy mindenhol kosz volt, nem volt kitakarítva, a bútorok ocskák és szétesnek, ételmaradék rohadt a fiókban.
Tavaly lefoglaltuk az egyik parcellát sátrazáshoz, odaérve láttuk hogy valaki más van rajta... egyszer elnéztük, de hogy idén is pontosan így járjunk pontosan ugyanazzal a parcellával az már röhej, felháborító. A fix foglalási díjat ugyan visszakaptuk, rá 1 évre(a tavalyit) Legközelebb más kempinget választunk. Ez már több a soknál.
A konyha felszereltsége hiányos. A tőlünk kb 4 méterre lévő faházban 4 órája üvöltetik a zenét és nem lehet velük mit tenni, mert a szabályzat szerint este 11 ig megtehetik. Családos embereknek nagyon nem ajánlom. Pihenni nem lehet. Soha többet....
xxx csiburento X.
1592773123
Szép és jó helyen lévő kemping, jó nagy területen, csak sajnos a sántalábú juhászkutyát nem mozgatja a csendespihenő, hajnaltól napestig ment a rajcsúrozós dajdajozás, amitől csak éppen pihenni nem lehetett...
A ház felújításra szorul, klíma nincs, melegvíz is mint a mesében- hol volt hol nem volt, este tévézni nem nagyon kell mert az adás nézhetetlen és kicsi a tv is, wifi használhatatlan. De közel a balaton és ingyenes!
Kb. 20 sátorhelyenként 3 konnektor. Férfi wc falai rodhadnak, a piszoárokat évtizedek óta rozsdásodó vasak tartják és az egész mellékhelyiség pisa szagú. Alig van fa a sátras helyeken, így lehetetlen úgy lerakni a sátrat, hogy egész nap árnyékban legyen. A strandtól kerítés választja el, de olyan árakon adják a faházakat, mintha saját kiépített óceánpartja lenne. Persze mivel alig van már kemping a Balaton déli partján (Vadvirágot éppen most szántja be a NER), így is tele van és felesleges színvonalat emelniük. Két napot fizettünk ki, de egy nap után inkább eljöttünk és hagytuk bukni a pénzt.
Kb. 20 sátorhelyenként 3 konnektor. Férfi wc falai rodhadnak, a piszoárokat évtizedek óta rozsdásodó vasak tartják és az egész mellékhelyiség pisa szagú. Alig van fa a sátras helyeken, így lehetetlen úgy lerakni a sátrat, hogy egész nap árnyékban legyen. A strandtól kerítés választja el, de olyan árakon adják a faházakat, mintha saját kiépített óceánpartja lenne. Persze mivel alig van már kemping a Balaton déli partján (Vadvirágot éppen most szántja be a NER), így is tele van és felesleges színvonalat emelniük. Két napot fizettünk ki, de egy nap után inkább eljöttünk és hagytuk bukni a pénzt.
Sokat veszített a hely a szinvonalából. A tavalyi vezetés mellett is akadtak hiányosságok, de alapjaiban véve az ember jó élményekkel távozott a nyaralásáról. A jelenleg a kempingben dolgozók inkompetenciája nem megkérdőjelezhető. A portások egyszerűen bunkók, köszönni nem tudnak. Sajnos napok után sem képesek az ember arcát megjegyezni, ezzel sikerült is kihozniuk a sodromból. Idegen nyelvet a személyzet nem beszél, egy kialakult konfliktusnál nekem kellett egy német házaspárnak fordítanom. A fürdők és wc-k katasztrofális állapotban vannak. Volt, amikor négyből csak egy zuhanyzó működött. A tisztaság is hagy némi kivetnivalót. A saját szememmel láttam a takarítónő munkáját. Ugyanazzal a ronggyal pucolja a mosdót, csaptelepet, wc csészét- és ülőkét. Valamilyen folyadékot spriccel a felületre, amit aztán áttöröl a ronggyal, viszont a folyadékot nem törli le egy tisztával. Ergo egy olyan ronggyal törlik le a csapot, amivel előtte a szart a wc-ről. Jó fogmosást. 🙂 Nekem lett egy szép hólyag a számban. A terület a tavalyi állapothoz képest elhanyagolt, gazos, nincsenek virágok ültetve. A megmaradt virágok nincsenek ápolva. Kétes alakok járkálnak nappal ki-be szabadon. Ők, akik a portásokkal együtt Magyarország legnagyobb, kevéssé kedvelt kisebbségéhez tartoznak. Hogy mi okból kifolyólag nem tudom, de minden nap lehetett rendőri intézkedést látni a kemping területén. Nem tudom a helyet jó szívvel ajánlani.
Sokat veszített a hely a szinvonalából. A tavalyi vezetés mellett is akadtak hiányosságok, de alapjaiban véve az ember jó élményekkel távozott a nyaralásáról. A jelenleg a kempingben dolgozók inkompetenciája nem megkérdőjelezhető. A portások egyszerűen bunkók, köszönni nem tudnak. Sajnos napok után sem képesek az ember arcát megjegyezni, ezzel sikerült is kihozniuk a sodromból. Idegen nyelvet a személyzet nem beszél, egy kialakult konfliktusnál nekem kellett egy német házaspárnak fordítanom. A fürdők és wc-k katasztrofális állapotban vannak. Volt, amikor négyből csak egy zuhanyzó működött. A tisztaság is hagy némi kivetnivalót. A saját szememmel láttam a takarítónő munkáját. Ugyanazzal a ronggyal pucolja a mosdót, csaptelepet, wc csészét- és ülőkét. Valamilyen folyadékot spriccel a felületre, amit aztán áttöröl a ronggyal, viszont a folyadékot nem törli le egy tisztával. Ergo egy olyan ronggyal törlik le a csapot, amivel előtte a szart a wc-ről. Jó fogmosást. 🙂 Nekem lett egy szép hólyag a számban. A terület a tavalyi állapothoz képest elhanyagolt, gazos, nincsenek virágok ültetve. A megmaradt virágok nincsenek ápolva. Kétes alakok járkálnak nappal ki-be szabadon. Ők, akik a portásokkal együtt Magyarország legnagyobb, kevéssé kedvelt kisebbségéhez tartoznak. Hogy mi okból kifolyólag nem tudom, de minden nap lehetett rendőri intézkedést látni a kemping területén. Nem tudom a helyet jó szívvel ajánlani.
Csak vész esetére ajánlott kemping. Nem tiszta. Minden 1000 éves és drága
Sok éve visszajárok az Aranypart Campingbe. Eddig főként pozitív volt a véleményem, de a mélyrepülés tovább tart… 08.18-án a vihar után németeket elöntötte a víz (délután). Mindenki próbált nekik segíteni, árkot ástunk, stb. Recepciós hölgy annyival lerendezte: “nem tudunk mit tenni”. Kb 1,5 órás összefogással víz a helyére került, kemping részéről senki se jött.Tegnap este ismét jött egy vihar, most én kaptam belőle. Már elkezdtem délután összepakolni, de az eső mindent vitt. A vízelvezető árok visszafele lejt, ahol kifolyna a Balaton fele, ott kb 20 cm széles csak… Recepcióhoz semmi telefonszám, szóval a szakadó esőbe kisétáltam segítséget kérni. Nem tudnak segíteni, nincs karbantartó, majd holnap… hosszas vitázás után a recepciós kijött, amikor meghökkenve látta vizet… egy német vendég jött még segíteni. Kemping TELJESEN felkészületlenül áll ezekhez hozzá, nincs egy árva szivattyú se, nincs ügyeletes karbantartó.Mai nap kemping vezető meglátogatott, és szerinte nincs ezzel gond. A vízelvezetést majd meg fogják oldani. Jeleztem, hogy a vizesblokkba nincs szappan már 1,5 napja, ígérte azonnali pótlását. Míg ott voltam (kb ezután még 3-4 órát), ez nem történt meg.Érkezésem után wc mellett kiszúrtam egy csikket. Az még ma is ott volt…Extra, hogy minden parcellához saját medence tartozik! Parcella úgy ki van járva, hogy önmagába is medence…Jótanács: ha ide mész, ásó-lapát, szivattyú mindenképpen legyen nálad!Sajnos elindult egy mélyrepülés….
Ahhoz képest , hogy plusz 15.000ftot elkértek a kutyusunk utáni takarításra , szerintem tisztábban hagytuk ott a szállást , mint amikor elfoglaltuk! Tele volt rovar tetemekkel, a fürdőben a járólap szinte fekete volt, egy db WC papir volt hagyva 4 főre, egy mosogato szivacs, mosogatószer nem volt szolgáltatva. Ilyen árhoz úgy gondolom ennek alap szolgáltatásnak kéne lennie! Szerintem ilyen árak mellett bele férne egy rendszeres revízió a takarítók után , mert abszurdnak gondolom, hogy így adjanak át egy faházat!
Eddigi legrosszabban karbantartott balatonparti kemping, ahol eddig jártam, pedig szinte az összesben megfordultam. A vizesblokkok elhanyagolva, leamortizálva. Undorítóan koszosak! Lehet valami règi, ès szèp, de ez lepusztult.A recepción az alkalmazottak túlterheltek, a takarító szemèlyzet hírèt, hanvát sem láttam.Az, hogy a bevètelt visszaforgassák ezek szerint a kilencvenes èvek óta nem sikerült megtanulni. Kár, hogy ez a top helyen fekvő, hatalmas adottságokkal rendelkező kemping, ha hamarosan nem egy èrtelmes ès nem csak pènzèhes vezetősèg kezèbe kerül, az enyèszettè válik.
Egy katasztrófa volt a kemping! Egy éjszaka után eljöttünk! A vizesblokkok türhetetlenek! A női és a férfi fürdőben is csótány mászott a falon, a nőiben valaki a földre sz.rt majd szétkenve a papírt eldobva otthagyta a termékét! A parcellák és az utcák szűkek, áramot úgy tudtunk venni, hogy 3 másik parcellán és családon kellett àtmászni! Minimum egy 3 m-es hosszabbító kell! Egy másik ismerős család is kicsekkolt ezek miatt a kempingből pár napra rànk úgy! NEM AJÁNLOM SENKINEK, kisgyerekesnek meg főleg …
Jót erről a helyről, nem nagyon tudok írni!?!Kezdődött a negatív élményünk, a becsekkoláskor. 4 éjszaka és (családi okok miatt csak)3 főre már a számlát, 12 főre állították ki!?! Egy 8 férőhelyes üdülőházban, ahol csak 3 fő tartózkodott és mi 12 főre fizettünk,.........ez MEGLOPÁS!!!Klíma NINCS!?! 35 fok az üdülőházakban, de klíma nincs!!!Írtam nekik VIBER - en és kértem legalább 1 ventilátort! Válasz: Igazán sajnáljuk az időjárás miatti kellemetlenségét, de minden üdülőházunk klímával van felszerelve ! 🙂 🙂 :)NINCS klíma!!!A szobákban, pók és pókhálók tömege! Nincs olyan hely, ahol pók és pókháló ne lett volna, de az ágy alatt még szemetet is találtunk. Az ágy deszka, több ágyban is törött volt! Na ezen aludjon valaki 4 éjszakát!?! A konyha egy szutykos, zsíros penészes volt! Minden étkészlet ragadt, a mosogató széle penészes. 8 főre nincs étkészlet,....mindenből hiányzott valami. Az ágyneműt nem mondanám tisztának, legalábbis a lepedők nem voltak azok. A teraszon 4 szék van és egy 4 személyes asztal. Állítólag ha még kérne a vendég, felárért adnak is mindent szívesen!?! Ez is egy vicc kategória, hiszen a szoba meg 8 személyes!?! Egy udvar szerű helyen és ennyi vendégnél óhatatlan, hogy valaki ne "dorbézoljon" hajnalig. Az utolsó napunk éjszakáján IS jeleztem a recepciónak, hogy még éjfélkor is kiabálnak, de semmi nem történt! 1/2 5 - ig vihogtak, kiabáltak!!! A partra levinni semmit nem szabad, mert lopnak! Az üdülőnek nincs strand része, egyben van a szabadstranddal. Mindent IS visznek, aminek kicsi értéke van! Papucs - törölköző,....bármit!!! A csendre visszatérve: Magyar ember becsületére válik, de az utolsó 2 napunkon hazai vendégek voltak a szomszédjaink. 23 órakor már csendesen beszélgettek és reggel 7 - ig csendben is maradtak! Legalább már Ők csendben voltak! Németek!!! Mint az állatok és arra a szintre is itták magukat!!!Mindent összevéve: fáradtan és MEGLOPOTTAN tértünk haza, kipihenni ezt a majd 1 hetet! Soha többé nem jövünk ide és másoknak sem ajánlom!!! ROSE58U.I.: kérném vissza a + 9 főre felszámolt idegenforgami adót! Szemét munka, amit itt végeznek!!!
3.200 Ft / fő belépőt kellett fizetni , hogy egy itt nyaraló ismerősünket meglátogathassuk kb egy órára. A díjról nem tájékoztattak előre csak a bejelentkezés legvégén. Nettó lehúzás.
Három napra, kettő éjszakára érkeztünk. Az első éjszaka megloptak minket, úgy hogy a sátrunkban voltunk, aludtunk és valaki lecipzározta a sátrat és benyult, egy okosorát tudott elérni (100E ft értekű) amit eltulajdonitott.Majd reggel a rendőrök már egy mögöttünk lévő parcellán adatokat vettek fel, mert ott a kedves tolvaj szinten benyult a sátrukba a kocsi kulcsért majd kinyitotta az autot, kivette a pénztárcákból a pénzt és visszazárta az autotót majd vissza rakta a sátorba a kulcsot. A rendőrök azt mondták aznap reggel az volt 4. jelentés. "Sajnos" a kempingnek nincs akkora forgalma hogy a bevételből egy térfigyelő kamera rendszert alakítson ki.
A recepción való több órás sorba állás az valami nevetséges!
CSAK HA A VÍZPART SZÁMÍT..Előny: közel a vízpart. (bár nincs kotorva homokkal feltöltve..)Hátrány: 80-as évek beli közös wc ahol nincs melegvíz kézmosáshoz, csak hideg. Alul felül nyitott hideg időben vagy szélben mintha a szabadban ülnél.., legypiszkos, rozsdás felületek.A honlapon gyönyörű apartman fotókat tesznek közzé. Amikor kiderül hogy csak egy sátorhelyet vettél, a kishölgy a telefonba azt mondja hogy le kellene mondani a foglalást... persze a pénzt nem adjak vissza, amit előre ki kellett fizetni.Rohanunk sátrat venni a Decotlonba, a helyszínen kavicsos a sátorhely, hogy véletlenül se legyen jó helye a sátornak. Kevés, korán bezáró átlagos büfé.. 5 kilóméterrel odébb kellett vacsorazni menni..Másodszori telefonhívásra, mikor érdeklődök hogy van-e konyha... parkoló dohanyzóhely... közli a telefonba a ferfi ügyintéző hogy plusz 2000 Forint a parkolás.., ha a sátor mellett szeretnék parkolni.
A legkisebb mobilházban szálltunk meg, ez azt jelentette, hogy valaki már a szekrényben aludt. De ennyi még belefér egy kis kemping-élménybe, viszont a melegvíz hiánya túlmegy egy határon! Miután a karbantartó megtanította, hogyan kell újraindítani a rendszert minden mosogatás és fürdés előtt, luxuskörülmények között éltünk. Egyből két zuhany is lett, az egyik a mosogató alól ÖMLÖTT (köszi a recepciósnak, aki este, sötétben próbálta megszerelni nekünk ❤️).Jövőre ugyanekkor ugyanitt, amúgy adtam mindent.
Az egy csillag csak a személyzetért jár, a ház maga egy NAGY NULLA. Nem elég, hogy egy LYUK volt az ágyunk alatt a szabadba, de gusztustalan ágyneműt is kaptunk. Érkezéskor a mosogatóról is le kellett kaparnunk a koszt, mielőtt főztünk volna egy kávét..Jövőre tala srácok! Egy élmény volt eskü?
Sziasztok. Vegyes érzelmekkel indultunk neki a sátrazásnak kempingben. Írtak jót is rosszat is, nem tudtam eldönteni így adtunk egy esélyt. Fura volt hogy sátorhelynél nincsenek parcellák. Mindenki oda veri le ahova akarja. Nekem ez inkább rizikó volt pláne egy pénteki becsekkolásnál. Elég sok a fás rész de nekem a sövény hiánya furcsa volt. Amúgy áramvétel nagyon sok helyen van. És innentől már csak egy kérdéses, a vizesblokk tisztasága. Erről is írtak korábban jót is és rosszat is. Hááát nekem inkább rossz a tapsztalatom. Sokan voltak ezen a hétvégén. Elismerem. De a vizesblokk kritikán aluli volt. Három nap alatt se én a ffi, se a párom a női részen egyszer sem találkozott takarítóval. Mondom még egyszer: Egyszer sem. Kézmosónál szappanadagoló folyamatosan üres volt. Piszoárokról, WC-kről inkább nem szeretnék mesélni...Amúgy a bolt jó, főleg pékáru reggelente. Part nagyon jó. Lassan mélyülő homokos,árnyékos. De ez ugye egyben szabadstrand is, nem a kempinghez tartozik, csak ki lehet menni. Ja esti nyugalom ok, kivéve a parton hőbölgőket. Mi ezt is beszívtuk. Szóval a Balaton még mindig csodálatos, de ide nem szeretnék többet visszatérni. Sajnos, mert nagyon jó hely lenne. Sokkal több odafigyeléssel.
6 fővel érkeztünk a campingbe pénteki napon. Már a becsekkolásnál kezdődtek a problémák,ugyanis egy személyi igazolvány nem került vissza, azóta is tagadják,hogy ott keveredett volna el 2 perc alatt.A személyzet egyáltalán nem volt segítőkész,sőt az úr akinél az eset történt kimondottan flegma volt.Úgy kezelte az ügyet mintha egy névjegykártya keveredett volna el.Mert ez "csak egy személyi igazolvány".Arról nem is beszélve, hogy a rendszerükben 5 fő szerepelt, abból is egy személy kétszer. A szállást mikor elfoglaltuk ki kellett takarítani.A földszinten a wc-ben állandóan folyt a víz a földre a tartályból, az emeleten a fürdőben, a villany kb. 1 órát volt működőképes. A 8 fős szálláshoz kaptunk 5 db széket..Persze plusz pénzért lehetett bérelni..Itt semmi nem számít, csak,hogy fizess és takarodj. Az emeleti ágyban rohadt dinnyemag volt.. A számlából tudtuk meg,hogy plusz kettő fő is volt velünk, ugyanis az idegenforgalmi adót 8 főre számolták fel, de igazából ez volt a legkevesebb az ott létünkkor.. A szállással egy pozitív élményünk volt,az pedig a távozás volt. Soha többet nem jövünk ide és nem is ajánljuk senkinek.
Webhelyükön olvasva 3 éjszaka pl a Carmen házikóba 2 fő 78ezer Ft, kutya 1200/eb.de egyszeri 10ezer forint végtakarítás utánuk. Akkor mire az 1200ft? Tehát 3éj kb 100ezer...ne akadjon fel senki, ha inkább külföldre megy a magyar. Úgy, h ebben a cempingbe nem egyszer voltunk, a külföldi mindenhovaa hányok, mindent megtehetek fiatalok rombolják... Nekik mennyit kell pluszba fizetniük? Jah semmit.... De a kutyák ultra retkelnek, értem...
Az animáció a tavalyinak a nyomába sem ért,több szülő is panaszkodott.A gyerek medence jég hideg volt,a gyerekek 10 perc labdázás után kék szájjal és vacogva jöttek ki,a vizimentő kishölgy hajat font,körmöt festett és néha oda is figyelt.A szállást 14:35-kor még nem lehetett elfoglalni(15:00-tól volt foglalásunk),pedig a takarítás már kész volt!A wc-ben folyamatosan nem volt papír!A játszótér körül nincs pad!
Képtelenek a foglalásaikat rendszerezni. A megérkező vendég helyét valaki más foglalja és jó megoldásnak tartják, hogy a vendéget minden nap átköltöztetik.Se rend, se tisztaság.Kár, hogy a Balaton e szép részét ennyire lehetetlenné teszik.A három különböző foglalás az önök megoldása volt, mert a mi foglalt helyünket elfoglalta egy másik vendég. Az érkezésünkkor már nem volt meg a foglalt helyünk. Természetesen ez is a mi hibánk. A vezetőség és az adminisztáció nem tehet semmiről. Kérem, ne legyenek röhelyesek.
Telefonszámuk nincs, írásban jelzett kérésre/kérdésre rövid határozott elutasítással lehet számolni. A bungalós élményt tudom ajánlani azoknak akik szeretik a koszt, mások használt ágyneműjében aludni és a hányás szagú törölközőt. Aki kempingezik és csak parkolóhelyet keres az 5* lakókocsijához annak biztos jó.
Office Trade K.
1621807807
Rugalmatlanok, a jogszabálynál szigorúbb saját szabályzat.A foglalásnál, amikor kifizettük előre a teljes összeget, nem volt jelezve, hogy nem élhetünk a jogszabályok nyújtotta lehetőségekkel, így egy 12 fős csoport (3 gyerek) utazását sikerült majdnem elrontani. Szerencsére gyorsan találtunk másik szállást, de a pénzünket még várjuk vissza, hamár a szolgáltatást nem sikerült igénybe venni.
Nagyon jó adottságokkal rendelkező kemping, nagyon alacsonyak szolgáltatási színvonallal.Szeptember második hétvégéjén, nyári időjárásban (29C) jártunk ott egy gyerekcsoporttal. A kempig faházas részén nagyon sok vendég volt, ennek ellenére csak a leghátsó mosdók voltak kinyitva, amelyeket a strandról hosszú gyaloglással lehetett csak elérni. (a strandon talalható nyilvános WC emberi használatra alkalmatlan volt) A csúszdához vezető kapu le volt zárva. A strand főbejárata melletti büfében egész hétvégén nem volt kiszolgálás ( szombaton a záróbulijukat tartották, vasárnap pedig ezt pihenték ki).A biztonsági őrök stílusa minősíthetetlen volt.Az egyetlen teljes körűen működő hely a csúszda melleti bár volt, ahol szerencsékre nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Ők segítettek mindkét napon egy kiszállítást vállaló étteremből ételt rendelni a gyerekeknek, és megengedték, hogy a bár asztalainál megebédeljünk. Még a csúszdát is elindították, pedig rajtunk kívül más nem használta.
a hely jó, ha az a célod hogy piásan, hat-hét haveroddal egész nap a kocsiból zenét üvöltess a faház előtt amiben mások is laknak.nyugodtan teheted mert ha valaki panaszkodni mer, a recepción ülő illetékes annyit fog mondani hogy este 11ig mindenki azt csinál amit akar "mer közterületen is így van"a wifihez adott jelszó egyenlőre nem működik, wc papírért és törölközőért szólni kell mert érkezéskor nincs, csak mini törölköző.nagyobb törölköző a recepció szerint nem jár, de reklamáció után később kapunk. a reklamációnál arra a kérésre hogy ki a főnök, kinél lehet reklamálni, kapok egy névjegyet amin a kemping email címe van. név viszont semmi.80-as évek feeling, nyugat európai árakon.ha nem piásan akarsz zenét üvöltetni a haverokkal anélkül hogy következménye lenne, ne gyere ide.máshol ennyiért normális körülményeket találsz és lehet még örülnek is neked
Egy arrogáns, kioktató modorú recepciós " hölgy" fogadott minket. Több, mint 15 évig jártunk ide. Most nem maradtunk. A vendég egyelőre én vagyok, ő pedig abból él, hogy szolgáltatást nyújt nekem. Az övéből nem kérek, köszönöm. Az utánunk következő vendég sem járt jobban, szóval nem a személyes szimpátia számított . Engem az is zavart, hogy láthatóan kétszer annyi idős vagyok, mint ő, mégis letegezett. A kemping tavaly még rendezett, tiszta volt. A hozzá tartozó strand szintén. Akit nem zavar a "szívélyes" fogadtatás, annak ajánlom. Fiataloknak különösen, mert helyben is tudnak szórakozni.
A játszótér egyes elemei veszélyesek, gyermekünk megsérült. Sátorban pihenni egyáltalán nem lehet, a takarító szolgálat ugyanis éjszaka a legaktìvabb. Húzzák-vonják a kocsikat, kukákat. Rettenetes hely!
HA TEHETED KERÜLD EZT A HELYET!Előny: közel a vízpart, ami nincs kotorva homokkal feltöltve..Hátrány: 80-as évek beli közös wc ahol nincs melegvíz kézmosáshoz, csak hideg. Alul felül nyitott hideg, legypiszkos, rozsdás felületek.A honlapon gyönyörű apartman fotókat tesznek közzé. Amikor kiderül hogy csak egy sátorhelyet vettél, a kishölgy a telefonba azt mondja hogy le kellene mondani a foglalást... persze a pénzt nem adjak vissza, amit előre ki kellett fizetni.Rohanunk sátrat venni a Decotlonba, a helyszínen kavicsos a sátorhely, hogy véletlenül se legyen jó helye a sátornak. Kevés, korán bezáró átlagos büfé.. 5 kilóméterrel odébb kellett vacsorazni menni..Másodszori telefonhívásra, mikor érdeklődök hogy van-e konyha... parkoló dohanyzóhely... közli a telefonba a ferfi ügyintéző hogy plusz 2000 Forint a parkolás.., ha a sátor mellett szeretnék parkolni. ;(
Július 1. Este szerettünk volna bejönni az esti sétárol/vacsoráról, erre azzal szembesültünk hogy zarva az ajtó, néztük esetleg hogy tudnank mégis csak bemenni a part felől, miután azt hittük legalább van egy porta ami őrzi a kaput a bejovoknek, erre jött a “portás” vagy nem is tudom ki, és közli velünk hogy “örülne hogy nem lennénk ilyen hangosak” miközben alap szintű beszed hangerővel beszeltunk, és utána lecsippantja a kaput (gondolom hogy ne jelezzen) és bunkon ránk formedve közli hogy illegális amit csinalunk, hiába mondtuk hogy mi szálló vendéget vagyunk, és láthatta a karszalagot, ez gondolom már nem a munka része hogy beengedjen??♂️ És utána ennyivel letudta hogy “Csa vigyázzatok magatokra.”Köszönjük a felejthetetlen esti elment, örökké a szívünkben fog élni ❤️
Jobb volt míg nem volt Mészàros Lőrincé. Voltsk benne emberek
Lopnak. A lányom volt táborozni, a házban felejtett pár ruhát, takarítás után a házat bezárták, új lakó nem érkezett. Pár órával később személyesen visszamentünk, a házba nem akartak beengedni, a ruhák eltűntek. Felelős nincs.. (A weboldalon megadott telefonszám állítólag téves: céges telefon, kb 40-edjére vették fel)
Este mentem be a párommal a recepcióra szerettem volna sátorhelyet bérelni. Kezdjük ott hogy portán nem kértek karszalagot nem adtak útmutatót. A recepción nem volt senki és amikor jött a hölgy alpári mód búnkon válaszolt és nem szolgált ki.
Velünk együtt több nyaraló holmiját ellopták éjszaka. Sokat ér a portaszolgálat ?
A Cartmen házak a kummunista időkre emlékeztetnek, igen csak fapados és drága az étterem meg a kisbolt is.
Sajnos elhanyagolt nem túl kedves személyzet