Deszkatemplom


A DeszkatemplomA Deszkatemplom télenA DeszkatemplomA Deszkatemplom madártávlatból

A helyen, ahol ma a templom áll, már évszázadok óta templom helyezkedett el. Anyaga miatt sokszor vált pusztító tüzek áldozatává. Az akkori templomot többször is átépítették és felújították, majd a 19. század végére készült el úgy, ahogyan ma is megtekinthetjük. Már több mint száz éve református kezelésben van. A templom teljesen fából készült, így valódi kuriózumnak számít még Magyarországon is. A templom állapota folyamatosan romlott az évek folyamán, így szükség volt egy új tervre, hogy fennmaradhasson. Pályázat került kiírásra a templom újjáépítése céljából, melyet a helyi főmérnök, Szeghalmi Bálint nyert és az ő elgondolásainak megfelelően készült el 1938-ra a templom mai formájában. Az épület a magyar szecesszió bizonyos elemeit is viseli, mely köszönhető volt a tervező származásának is. A szecessziós stílusban épült templom kívül-belül káprázatos látványt nyújt az idelátogatók számára. Osztálykirándulások remek helyszíne lehet. A kultúra és a vallás már évezredek óta összefonódott egymással és azóta is fontos szerepet kell, hogy betöltsön egy fiatal ember személyiségfejlődésében.

A képek forrása: Miskolci Deszkatemplom Wikipédia szócikk.

Térkép

Cím: 3525 Miskolc, Tetemvár felsősor.

További információk

További információkért az aktuális miserendről, feltételekről és szabályokról a templom honlapján szíveskedjenek érdeklődni: www.miskolc.hu.

http://miskolc.hu/turizmus/latnivalok/belvaros/deszkatemplom

További miskolci programok

További miskolci programokért kérjük látogassa meg a miskolci programajánló oldalunkat!