Elnézést a hosszabb véleményért, de igen kellemes gaaztro élmények sorozata ért bennünket. Pár napja 10 fős alföldi csapattal tértünk be túra elején. A kinti bográcsokból kértünk ételeket. Rendkívül ízletes volt minden, a marhagulyásban az olcsó tészta helyett nagyon finom omlós marhahús, illetve zöldségek voltak, de a babgulyás is elsőrangú volt, bőven mérve hússal, zöldséggel, nem pedig olcsó csipetkével! A bacönös friss hatalmas pogácsa is remek. A rétes valódi gyümölcsből készül, nem grízzel, illetve morzsával teletömve, a valódi vékony tészta szinte csak jelzés volt. Volt olyan étterem, ahol rétes címszó alatt kelt tésztát adtak!!! A kiszolgálás, fizetés célszerű, egyszerű, praktikus, jól szervezett, turistáknak előnyös. A személyzet végig szolgálatkész volt. A vendégtér meleg hangulatú, illetve menedékházhoz méltóan kellemes volt. Azt éreztük, hogy hazaértünk. Sokat kirándulunk, de ritkán találkozunk olyan hellyel, ahol a válság ellenére nem adnak le a színvonalból egy kicsit sem. A bográcsos ételek ára szerintem annyi mint máshol, vagy még valamivel jobb is, főként úgy, hogy nem olcsó tésztával van teleszórva!!!
Nagyon szerethető. Fontos: turistaház. Nem hotel, ezek szerint érdemes értékelni.Varázslatos helyen van, a ház mögött néhány méterrel ott a kilátó. A kiszolgálás kedves, gyors. Mindenben segítettek. A konyhájuk abszolút jó volt. A reggeli külön jól jön a kiránduló vendégnek. A parkolás is megoldott. A szobák közötti válaszfal vékony.Egyébként nagyon jó hangulata van, ár-érték arányban is kiemelkedik a mezőnyből.
Nagyon finomat ettünk és kedvező áron. Egyedül a 300 Ft-os mosdó használatot ( ami akkor is annyi ha ott ebédel az ember) tartom túlzónak, főleg hogy sem kéztörlő, sem WC papír nem volt. A kiszolgálás az étteremben kedves és udvarias volt.
Kedvesek, finom az étel és nagyon szép környezetben lehet enni egy jót. Az árak korrektek.
Csapolt sörök, bográcsos ételek, amiket a teraszon kellemesen el lehet fogyasztani.
Mi csak vacsorázni tértünk be egy hosszú túra után!Teljesen korekkt árak, és kiszolgálás fogadott.
Hétvégén a bográcsban főzött ételeiknek nincs párja! Sajnos, idén pénteken voltunk, de így sem okoztak csalódást. Ráadásul az áraik is megfelelőek. Csak ajánlani tudom.
Teljesmértékben megvoltunk elégedve a szállással és a személyzet rendkivül rendes, segítőkész volt mindenben.Biztosan visszatérő vendégek leszünk, köszönjük az élményt ! 😊
Téry Ödön, a magyar turistaélet emblematikus alakja volt az, aki a Turisták Lapját szerkesztette, és megismertette az olvasókat Dobogókő szépségeivel. Mivel a vidéket a rossz közlekedési viszonyok miatt csak kétnapos kirándulással lehetett bejárni, ezért nagy szükség volt egy menedékházra. A terv már 1889-ben felvetődött a Magyar Turista Egyesület jogelődje, a Magyarországi Kárpát-egyesület Budapesti Osztályának választmánya körében. A célra Prokopp Géza pilisszentkereszti vallásalapítványi főerdész ajánlott fel földterületet, melyen 1897 novemberére készült el a menedékház. Az ország egyik legrégebbi turistaházát végül 1898. június 5-én avatták fel. Két, fűthető szobájában 15 hálóhely volt. Nevét az MTE első elnökéről, báró Eötvös Lorándról kapta.A létesítmény hamar kedvelt lett a turisták körében, így néhány hónappal később már felmerült a bővítés gondolata. Az új, nagyobb kőépületet 1906. június 3-án adták át. Ekkor 42 hálóhely, állandó gondnok működtette konyha, étterem várta a betérőket. Egy évvel később tehén- és lóistállót, kocsiszínt, valamint egy ágas verandát is kapcsoltak hozzá. Később bevezették a telefont és a gázt. Az I. világháború után felépült az új nyugati veranda, így már 96 ágy várta szállóvendégeket. 1932. december 4-én helyezték el a később legendássá lett csúcslámpát, ami az éjszakai turistáknak adott útba igazítást. 1935. szeptember 30-án adták át a Pilisszentkeresztről felvezető aszfaltutat.1947-ben az egyesületet feloszlatták, a két menedékház a Turistaházakat Ellátó, majd a Pannónia Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe került. A melléképületeket, üveges verandákat lebontották, majd a létesítményeket magukra hagyták. 1983-ban, Mészáros János kezdeményezésére, társadalmi összefogással a kisebb házat újjá építették. Ma már műemléki védelem alatt áll, falai között a Turista Múzeum működik, mely a természetjárás emlékeit őrzi. A rendszerváltás után a tulajdonjogot az újjáalakult MTE kapta meg, melynek tagjai az omladozó kőépületet Peták István vezetésével, kétkezi munkával, adományokból, pályázati pénzekből állították helyre és 1998. június 6-án adták át a közforgalomnak.A turistaház előtérben ez a felirat fogad bennünket:„Álljon e kis ház soká! Dacoljon viharral, förgeteggel, szolgálja sikerrel a célt, melyért alkottatott, legyen iránymutató delejtűje, vonzó mágnese a szép hegynek, melyben lábai gyökereznek, legyen e vidék áldása, a turisták gyönyörűsége, az öröm és béke hajléka!”A turistaház egész évben üzemel, szállással, büfével, étteremmel várja a turistákat. Lehetőség van saját, hátizsákban hozott étel és ital elfogyasztására is. Autóval érkezőknek parkoló, kerékpárral érkezőknek biciklitároló is igénybe vehető. Jelenleg 11 szoba, 44 férőhely áll rendelkezésre.
Kellemes meglepetés. Bár a túrista fősodorban van, volt hely, normális kiszolgálás, és jó kínálat (rétes, pogácsa, sörválaszték...)
Mufflon pörkölt…Harcsa halászlé…hmmm finom,ajánlom!Bográcsozás(több fajta készül ilyenkor) csak hétvégén…megéri kipróbálni.
Gyönyörű környezetben, parkolási lehetőséggel, kellemes szobákkal, finom ételekkel, a szabadban készült bográcsgulyás variációkkal, számtalan, rövidebb'-hosszabb turistaútvonallal váró menedékház.
1 éjszakát töltöttünk a Menedékházban.Nagyon megvagyunk elégedve a szobával, a konyha remek ételeivel és a felszolgálók kedvességével, munkájával is.Csodás hely, így jövőhónapban visszatérünk 2 éjszakára.
Túrázásunk után itt vacsoráztunk a párommal. A személyzet nagyon kedves volt, bármilyen kérdésünk volt, segítettek. Az ételek nagyon finomak voltak, semmilyen panaszunk nem lehet, nem is értem ezt a sok negatív véleményt...Egy éjszakát alszunk itt, a szoba rendezett, tiszta.Túrázóknak ajánlom!
Csak az éttermi szolgáltatást vettük igénybe. Nem bántuk meg. Nincs hosszú étlap, de ide nem is kell. Igazán finom házias ízekkel, kedves kiszolgálással és barátságos árral találkoztunk.
Igazi felmelegedős, megpihenős menedékház. A forró csoki, tea, zsíros kenyér, pogácsa és rétes isteni finomak. Kint bográcsos ételek közül is lehet választani (6 fele volt, vaddisznó, őzpörkölt, babgulyas, stb). Nagyon hangulatos belül is, nekünk nagyon tetszett.
Erre szavak nincsenek... Gyere el parkolj le (300 ft /óra) A menedék ház kényelmes, kedves kiszolgálás. a gyömbéres citromos teát ajánlom isteni volt. Akkora zsíros kenyeret adnak lilahagymával hogy letörik a kezed alatta. És aki nem vezet... Igazi kánaán várja... a Tátra teák valamennyi választéka kapható 🙂👍 A mosdó tiszta... És innen kirándulni meg maga a csoda... 🌳👩🏼🤝👨🏻🙂👍
Hajnalka Bonczné K.
1636900626
Egy éjszakát töltöttem itt a testvéremmel novemberben. Kedves, figyelmes a személyzet, szép kényelmes volt a szoba. Babgulyást ebédeltünk ami nagyon finom és bőséges volt. A szobaárban benne foglalt reggeli is kiváló volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Tervezzük a visszatérést!
Gyönyörű, otthonos igazi menedékház. Igaz ugyan megszállni a nagy érdeklődés miatt csak előre jelezve lehet, de ettől függetlenül jól éreztem magam mint átutazó turista. Minden kényelemmel rendelkezik amivel kell, az étterme is príma, és szavamra életem legfinomabb almáspitéjét itt ettem. Jófajta csapolt búza sör és egy tál forró marhahús leves roppanos fehérkenyérrel várja az ide beeső pihenni vágyó túrázókat. Mindenképpen térjen be ide aki erre jár! 🙂🍺
Szép környezetben egy minimalista szállás, nekünk nagyon bejött ha legközelebb arra járunk ismét meglátogatjuk. Nagyon jó a reggeli és nem utolsósorban árban is megfizethető jó ár érték arány.
Hatalmas zsíros kenyér is kapható! A szálláshely tiszta, ár-érték arányban is kiváló, csak ajánlani tudom.
Anita Szórádiné C.
1628259112
Kiszolgálás kifogástalan,gyors.Az ételek nagyon finomak.A hosszú túra után pihenésre nagyon ajánlom.
Kedves személyzet. Olcsó szállás ami persze arányban áll annak egyszerűségével, de turistaként teljesen megfelelő. Konyha finom és laktató adagot mér.
Az ágyak nagyon kényelmesek, az ételek nagyon finomak. A kilátóból a kilátás gyönyörű. Mindenkinek ajánlom.
Idén már 3. alkalommal kerestük fel ezt a jó kis étkezőhelyet. Az udvarban általában 4-5 bográcsban főzik a finomságokat, szuper őzpörköltet fogyasztottunk, melyhez 'ingyenes' ételhordó dobozt kaptunk. Nagy méretű vadalapú zsíroskenyeret, lilahagymával (450 F-ért) és egy korsó jó hideg Sopronit (500 Ft-ért) lehet vételezni, normális emberi áron. Rengeteg pad van a vendégek számára, normális, tiszta mosdó várja a megfáradt vándorokat. Ti is egyetek egy jó vadbográcsost és öblítsétek a túra után megszáradt torkotokat gazdagon!!
Kedves személyzet, finom almás pitét és egy jó kávét fogyasztottunk itt. A belső terek is használhatóak védettségi igazolvánnyal (2021.05.09)
Hálózat “HDMH” O.
1615167654
A báró Eötvös Loránd menedékház Magyarország egyik legrégebbi menedékháza (turistaháza) a Visegrádi-hegységben, Dobogó-kőn. Létrehozója és tulajdonosa a Magyar Turista Egyesület (MTE). A kisebb, fából épült házban ma a Turistamúzeum működik, a kőépület jelenleg is menedékházként szolgál.A Magyarországi Kárpát-egyesület Budapesti Osztályának választmánya 1889-ben kezdeményezte, hogy Budapest környékének egyik legszebb pontján, az akkor még nehezen megközelíthető Dobogókőn turistatelep létesüljön, a megvalósítás viszont már a két évvel később, az osztály feloszlása után annak helyén létrejött Magyar Turista Egyesület nevéhez kötődik. A célra Prokopp Géza pilisszentkereszti vallásalapítványi főerdész ajánlott fel földterületet, melyen 1897 novemberére készült el a menedékház; felavatására 1898. június 5-én került sor. Pfinn József főmérnök, választmányi tag tervei szerint és vezetése alatt épült. Nevét az MTE első elnökéről, báró Eötvös Lorándról kapta.A faház mellett 1906-ban felépült a nagyobb kőépület, de a befogadóképességet így is többször bővíteni kellett; csúcspontján elérte a 150 főt is. 1910-ben bevezették a telefont, később a gázt, 1932-ben a villanyvilágítást, 1935-ben pedig elkészült a Pilisszentkeresztre vezető műút is.A II. világháború után a tulajdonos egyesületet feloszlatták, az épületeket munkásszállóvá alakították, később kiürítették és sorsára hagyták. A rendszerváltás után a házakat visszakapta és felújította az újjáalakult Magyar Turista Egyesület, a kisebbik épületben pedig létrehozták a Turistamúzeumot.
Tegnap, január 15-én jártunk ott. A járvány miatt sajnos nem lehet beüni az étterembe. De kárpótolt a nagy adag finom bableves, sok kolbásszal, jó forrón, hozzá puha friss fehérkenyér. A mákos-cseresznyés rétesből pedig dudorodott ki a sok töltelék. Szóval próbáljátok ki, nem fogtok csalódni.
Hétköznap, párás hideg időben kedves, udvarias kiszolgálásban volt részem. Jólesett a forralt bor és a mákos rétes. Ilyenkor egyáltalán nincs tömeg, sőt ... ellenkezőleg. Így szeretem.
Immáron több mint egy éve minden nap ott ebédelek. A kiszolgálás általában kiváló, bár egyszer kétszer előfordult hogy szólni kellett hogy kiszolgáljanak. A babgulyásuk legendás mindenkinek ajánlom hogy kóstolja meg ha erre jár. A vaddisznó és a szarvas pörköltjük is említésre méltó.
A Hely Gyönyörű, a menedékház rendezett, igazi túristáknak tökéletes, felülmúlja az alap szükségleteket, más kiránduló kategóriájú embereknek, csoportoknak is, (nemzetközi tapasztalattal mondom) bőven meghaladja a nemzetközi JÓ szintet, árban meg kicsit alatta van. Logikus, amikor sok a vendég, relatív nem azonnali reakcióval érkezik a rendelés, sokszor kisebb nagyobb sort kell állni, nyilván ez is azt jelenti, az én értelmezésem szerint is, hogy sokan kedvelik, szeretik, és visszajárnak, mert sok pozitív emlék, tapsztalat realizálódott ittlétükkor. Részemről, amennyire átlátom, átérzem a dolgokat, számomra a legfontosabb az EMBERSÉG, és Emberiesség, Humánusság, ami itt ALAP!! Kedvesek, néha fáradtak is.. Valódi , Hazai alapanyagokból, és szeretettel... Szívvel készülnek az ételek, mégha sokszor rohanásban, mert a lehető legtöbb , vendéget szeretnék a legteljesebb módon kiszolgálni. Az tetszik, hogy 90% osnak tartom a kölcsönös Tisztelet, Alázat, Becsület, Intelligencia megnyilvánulásokat. Persze, néhány antiintelligens , ego vendég, néha súrolja a határokat.. De mindenki saját magát minősíti! Mondjuk azt tudom, hogy az igazi, alacsony tudatszintű , gonoszkodó látogató, nem is érzi jól magát , magán a hegyen sem... Az Igaz és Jó lelkű emberek, nagyon jól tudják magukat érezni, családostól, cégestől, mindenestől.. Én, Relatív ,régóta, és amikor lehetőségem van, megyek én is, akár több napra, úgyhogy legyen időm sziklán tanyázni, elmélyedni a csendben... Ajánlom Mindenkinek! Még a vírus hisztériában is, példaértékűen álltak a vendégekhez és az alkalmazottakhoz is, ezt abból láttam, hogy sok ismerősöm van, és azon kevés csapat közé tartoznak, akik nem építették le anyagi okok miatt határozatlan időre a csapatot, akikkel együtt, tényleg reálisan jóban-rosszban teszik a dolgokat.. Köszönöm! Mindent!
Fantasztikus volt a vaddisznó pörkölt és a vörösboros szarvas! Nagyon jó ötlet a bográcsos ételek készítése!
Jòk a csajok, idilli Környezet , finom ètelek 🙂
Az ételek rendkívül finomak, a személyzet pedig végig udvarias és segítőkész volt, csak ajánlani tudjuk
Mi ugyan csak 1 éjszakát voltunk és csak reggeliztünk, de az kifogástalan volt. A szoba ár érték arányban tökéletes. Reggelire töltött bundás kenyeret kaptunk sajttal sonkával ami nagyon finom és óriás adag volt!
Magas szintű kiszolgálás, kiválló ételek , csodálatos környezet ! Nagyon elégedett vagyok !
Csodálatos hely! Remélem, hogy sosem zárják be és válik az enyészetté!
A Menedékház előtt készülnek a bográcsos ételek. A babgulyás ezek közül is kiváló. Az adagok mennyiségével sem volt még problémám. Dél körül azért nagyobb forgalomra kell számítani, ilyenkor sok a környékbeli túrázó is. Jó program lehet egy-egy hétvégére a családdal is. Jókat lehet sétálni, kerékpározni a környéken akár gyerekkel is. A szállást még nem próbáltam, így arról nem tudok véleményt mondani.
Ebédelni tettünk be ide. Udvariasak, segítőkészek, figyelmesek voltak, az értékek finomak, az adagok bőségesek. Hamarosan újra jövünk.
Nagyon szeretem, jó a hangulat kedves és figyelmes kiszolgálás, jó ízek, finom italok, és az a sütőtök krémleves az fantasztikus! Ajánlom szeretettel Mindenkinek!!! Kedvenc helyünk a férjemmel és a túrakörrel.
Szuper bográcsos ételek (gulyás, pörköltek, halászlé) rotyognak a Menedékház előtt, érdemes kirándulás/túrázás alkalmával ide időzíteni az ebédmegállót. Zsíros kenyér, rétes, menzatea, pogácsa is van. A Menedékház mögül pedig felbukkan a Dunakanyar látképe.
Kirándulás után ebédelni tértünk be. Kiadós,finom, nagy adag ételt kaptunk,melyet a Menedékház előtt bográcsból mertek a tányérunkba. Hangulatos hely.Jó időben a rengeteg turista miatt kissé zsúfolt az étterem belső tere,hosszú sor a pénztárnál,mely aránylag gyorsan halad.300,-Ft az illemhely használata,ha nem fogyasztunk az étteremben.Az épület mögött gyönyörű panoráma tárul elénk.
Jó és szép helyen van az étterem. Babgulyást és házi pogácsát ettünk, desszertnek somlóit, minden nagyon finom volt. Az árak annyira nem barátságosak, 2500 egy sima marha pörkölt. Hétvégén rengetegen vannak, inkább hétköznap érdemes errefelé pihenni, túrázni. A menedékház szobái nem hangszigeteltek, minden áthallatszik. A reggelik kiadósak, finomak (rántotta, bundáskenyér, tripla virsli)
Szép helyen van, túraútvonalak csomópontja. Enni nem ettünk itt és elszállásolva sem itt voltunk.
Kéktúra alkalmával voltunk itt, mert a pecsét az épület bejáratánál volt. Beugrottunk egy kávéra, a kávé átlagos a hely kicsit régies, az árak magasak🤷♂️
Most először térünk be a házba bár már sokszor jöttünk el itt. Hangulatos az étterem rész. Látszik hogy itt is gond a jó személyzet. Ha nem csapok le agresszíven a pincér lányra nem ebédelek. Itt ezt bele kell kalkulálni. A választott ételek nagyon finomak voltak. Ha legközelebb erre járunk valamelyik bográcsból is választunk.
Eléggé elhanyagolt hely, de van hangulata. Előtte asztalok és székek. Több bográcsban rotyognak az ételek.
A Visegrádi-hegység legmagasabb pontján van ez az étterem. Október 23-a volt, így talán érthető az a hatalmas embertömeg, akikkel találkoztunk, és majdnem nem kaptunk helyet. Ez a kiszolgáláson is látszott, azt sem tudták, hogy hova kapjanak, külön kényelmetlenség, hogy bizonyos dolgokat a büfében kell külön kikérni, míg másokat a pincértől. Viszont az ételek és italok is nagyon finomak voltak, túrázás után ideális hely.
Hetvegen mikor ott log.v 6-8 bogracs feltetlen ajanlott. Retes is.kedves csapat. ( meg porgesben is!)egyebkent sajnos eleg.nagy a szoras etelben. a harcsa halaszlevet nem ajanlom. ( sztem afrikai harcsa volt mikrozva. ) inkabb egyel vaddisznoporkoltet ugyanebben az arban..(szamomra a stabilitas ertek, ezert ilyen szorasnal nem tudok 4 pontot adni, megis imadnivalo hely.)amit valtoztatnek: a wc, fizetos es nagyon gaz h a lezmoso a pisszoartol fel meterre van.masik, a hatso resz ventillatorai odaszolnak a kilatohoz, ahol igy nem h csend nincs, hanem ipari ventillator hangzik at a csendben. nagyon gaz!!!
A menedékház gyönyörű helyen és környezetben található. Tömegközlekedéssel, autóval, és gyalog is jól megközelíthetö. Az itt árult ételek finomak, az áruk is megfelelő. A kiszolgálás kedves, hozza a maximális elvárást. A negatívumok: az ételek valójában nem.bográcsban készülnek, csak onnan vannak tálalva. Ezt nem találtam sehol kiírva, így ez megtévesztő. Továbbá semmiről nem kaptunk blokkot, csak egy cetlit, ami nem blokk.... Ezeken kívül jó hely, érdemes meglátogatni.
Segítőkészek voltak,elázva sárosan 2 kutyával érkeztünk.Szobák tiszták,reggeli finom bőséges.Kávé kiváló.Ajánlom olyan kutyás túrázoknak akiket nem zavarnak a retró körülmények.
Egy viszonylag normális kajálda. Nem drága, van hely. A bográcsozós tök jó ötlet és viszonylag ehető is. A bent kérhető kaják is finomak, változatosak. A vendégek számával, mint mindenhol, lassul a kiszolgálás.
2023.03.22. Csak étkezés. A pultos a "legszebb" Kádár rendszert idéző modorú, a felszolgáló korrekt, az étel megfelelő volt, de semmi extra. Ár-minőség aránya kissé túlzónak is tekinthető, de figyelembevéve, hogy a hegytetőn működnek (ahol hétköznap szinte minden zárva), végülis elfogadható.A mosdót nem láttam.
A szarvas burgerjük nagyon finom volt, de a kinti bográcsban fött halászlé értékelhetetlen(a hal nem fôtt benne, zsíros víz ízû és még az illata is kellemetlen).
A kiszolgálás sajnos nagyon lassú...sokan tömött sorokban állnak. A hangulata a menedék háznak a régi.. de fejlődni kéne a hétvégi forgalommal. Csak hétközben ajánlom.
A kiszolgálás sajnos nagyon lassú...sokan tömött sorokban állnak. A hangulata a menedék háznak a régi.. de fejlődni kéne a hétvégi forgalommal. Csak hétközben ajánlom.
Az elso turistahazak egyike, a turazoknak szinte egy kotelezo latogatni valo hely, kivaltkepp ha a Kekturan van valaki, mivel az utvonal a menedekhaz mellett halad. Hetvegente bogracsos etelek varjak a latogatokat. Jo izu etelek, viszont az aruk eleg borsos. Talalhato egy kis park, padokkal meg a haz elott, bar hozza kell tenni, hogy eleg lepusztult allapotok uralkodnak itt, es a kornyeken sajnos, annak ellenere milyen hires kirandulohely Dobogoko.
Mi csak ebédelni mentünk, túrázás után. Az erdei gombás őzpörkölt nokedlivel ízetlen, sótlan, elrághatatlan mócsingokkal. Nagyon rossz volt, és valójában bent főzik meg, aztán beleöntik a bográcsba, tehát parasztvakítás az egész. A babgulyás cserébe 3x is meg lett sózva, de még így is jobb volt a pörköltnél. Az asztal koszos volt, só, bors, szalvéta nem volt. Viszont a tekerős krémfagyi finom volt! Ha legközelebb erre járunk, biztosan nem itt ebédelünk!
A véleményem kizárólag az étterem részre vonatkozik, hiszen itt csak fogyasztottunk.Egészen megörültünk egy fárasztó túra után a gőzölgő bográcsoknak, amikben hangzatosnál hangzatosabb ételek melegedtek. Gyorsan ki is kértünk néhány adaggal, illetve levezetés gyanánt rendeltünk még egy mákos rétest is.Az első kanál után azonban sajnos csalódnunk kellett. Az ételek minősége és íze egy átlagos menzára emlékeztettek. A mák ehetetlenül avas volt, a bográcsban készült ételek egészen jellegtelenek voltak, a bográcsban való főzésnek, fustosségnek, ízeknek jelei sem voltak.Amikor bentről egy nagy kondérral kisétáltak, majd a bográcsba öntötték a tartalmát, akkor értettük meg, hogy miért. 🙁 A bográcsok csak a látvány részét képzik, sajnos a bennük lévő ételt csak melegítik.Mérhetetlenül átverve éreztük magunkat, ha ezt az üzletpolitikát előre tudjuk, akkor valószínűleg nem ezt a helyet választjuk.
A kiszolgálók elég lekezelőek, de ha kedvesen szólsz hozzájuk, akkor próbálnak ugyan úgy vissza szólni. Elég low budget hely: Étlap a bejáratnál krétával felírva. Mondjuk megtehetik ezt a színvonalat, mert a környéken rajtuk kivül senki sincs nyitva hétköznap. A kínálat nem túl széles, de egyszer elmegy. Gyorsan kihozták. A rántott húst picit odaégették. Só, bors nincs kitéve de ez már mellékes.
A kiszolgálók elég lekezelőek, de ha kedvesen szólsz hozzájuk, akkor próbálnak ugyan úgy vissza szólni. Elég low budget hely: Étlap a bejáratnál krétával felírva. Mondjuk megtehetik ezt a színvonalat, mert a környéken rajtuk kivül senki sincs nyitva hétköznap. A kínálat nem túl sok, de egyszer elmegy. Gyorsan kihozták. A rántott húst picit odaégették. Só, bors nincs kitéve de ez már mellékes.
Az étellel még elégedettek voltunk de a hely nem volt a legszebb legjobb. Az egyik kiszolgáló akit kifogtunk nem nagyon volt tájékozott, nem volt képbe és amikor a rendelést akarta felvenni még egy üres lap se volt nála, arról nem is beszélve hogy egy normális étlap sem volt! Az étteremben bent volt egy kutya az egyik úton a kutya feküdt azért nem lehetett elmenni a másik úton pedig azért mert a kutya kiborított valamit de ez fel se lett takarítva amég ott voltunk.
Kár , hogy csak kifele veszik a pénzt!Bocsánat a gyenge értékelésért de ez sajnos nekem ennyi.
Túlárazott, látszik, hogy a lehúzásra mennek. A gulyásleves vízízű, a bográcsos adagot kb felöntötték vízzel. Nem is lenne baj, hogy drága, ha kapnánk érte valamit, de ez kritikán aluli.
A Menedékház csak nevében menedékház, még egy hugyozásra sem lehet (most) bemenni. (Bezzeg a bevásárlóközpontokban akár egymásba is érhet a micsodánk. De ez más téma és nem a menedékház hibája.) A kaja nem tudom milyen, mert miután megvető és rosszalló arckifejezéssel közölték, hogy nem lehet használni a wc-t, nem itt ettünk. De a többi véleményt olvasva nem vesztettünk semmit.Innentől Dobogókőre, mint településrészre vonatkozik a kritikám: A nyilvános budi is zárva volt. Távol áll tőlem a közterületen való nyilvános hugyozás, kifejezetten ellenzem, nem bíztatok erre senkit, de ha rád tör a szükség, sajnos lehet kell keresned egy félreeső helyet ahol a kisdolgodat el tudod végezni.Nagydologról nem is beszélve....
Nem voltak kedvesek és nem csak velünk. Megkérdeztem, hogy az étlapon szereplő gyümölcslevek tartalmaznak hozzáadott cukrot, amire "Fogalmam sincs, x márka van." volt a válasz. Azt tudni kell, hogy bográcsból is lehet ételt választani, amit kint főznek az étterem előtt, ez egész hangulatos. Az éttermi részben az étlapon is szerepelnek a kint kapható bogrács ételek. Ezekért a büfében kell fizetni, majd a blokkal visszameni és átvenni, kint a szabadban lehet elfogyasztani. Ezek az ételek az étlapon is szerepelnek. Az éttermi rendelésnél a pincér átirányított a büfébe, hogy ott rendeljem meg, majd a blokkal menjek ki és kint átvehetem. Tehát, az étterembe beülve, az étlapon szereplő ételt nem tudtam nála megrendelni, átküldött a büfébe sorbaállni, majd hozzam be magamnak. Nem voltak kedvesek. Hallottam egy beszélgetés egy pincérnő és egy vendég között is. A vendég nehezményezte, hogy nem járt nála senki és nem tudott italt rendelni az étkezés alatt és után. A pincérnő pedig elkezdett vele vitatkozni, számonkérni. A vendéget. A vendégnek pedig igaza volt, itt ültünk, láttuk, hallotuk és saját magunk is tapasztaltuk. A vendég beletörődő "Szerintem ezt most engedjük el." javaslatára "Szerintem is..." volt válasza a magát "Magyarország legrégebbi menedékháza"-nak hirdető éttermi egység alkalmazottjának. Nem voltak kedvesek.
Az étteremben ettünk ma egy hosszú túrázás után. Babgulyást rendeltünk, amiben zöldség alig volt, zsíros volt a benne úszkáló chorizo-szerű kolbászhalomtól, és konzerv vörösbabból volt elkészítve. 30 percet vártunk a 3 gulyásra, italt alig tudott ajánlani a pincér lány (Cappy és kóla voltak csak az opciók). Étlapot senki nem kapott, egy műanyag állványon lévő ajánlatos papír volt meg egy tábla, ennyi. A kiszolgálás is nagyon gyenge volt. 3 gulyásunk mellé egy sztrapacskát és egy túrógombócot meg egy somlóit rendeltünk, ezen hármat 1 óra (!) után hozták ki. A desszertek borzalmasak voltak, de a sztrapacska nagyon finom volt. Ezért adok csupán 2 csillagot. A fenti rendelésért + 2 kóla és egy pohár soproni 10 ezer forintot fizettünk. Az ár-érték arány nem oké, a terasz ráadásul hemzseg a darazsaktól, nem lehet nyugodtan enni tőlük. Többet nem fogunk itt fogyasztani, csak friss, bográcsos levest és sztrapacskát. Kb. 3-4 éve ezek miatt szerettük meg a helyet, de ez a mai élmény borzalmas volt...
Az ételek minősége rendben van. A felszolgálás minőségével nem voltam megelégedve, kicsit sem. Kedvetlenek, sétálgatnak, ráérősek. A Somlóira 20 percet kellett várni, pedig előre megrendeltem a levessel. Legközelebb, ha erre járok biztos nem itt fogok enni.