Szegedi Zsinagóga


Szegedi zsinagógaSzegedi zsinagógaSzegedi zsinagógaSzegedi zsinagógaSzegedi zsinagóga

A szegedi Új zsinagóga építése 1900-ban kezdődött, majd 1902-ben fejeződött be. A Baumhorn Lipót tervei alapján készült zsinagógára azért volt szükség, mert a zsidó hitközösség a 19. század végére kinőtte akkori zsinagógáját. A szecessziós stílusú zsinagóga különlegessége, hogy jelenleg hazánk második legnagyobb, illetve a világ negyedik legnagyobb zsinagógája, ugyanis 48 méter hosszú, 35 méter széles, és 48,6 méter magas. A szecessziós stílus mellett a kupola a bizánci stílust jegyeit, a csillagboltozat a gótikus stílust, míg a karzattartó oszlopok a román stílust hordozzák.
A templom egyik kiemelkedő jellegzetessége az oltárfal, amely a jeruzsálemi Szentélyre emlékezteti a látogatókat.
A kiváló akusztikával rendelkező zsinagóga orgonával is rendelkezik, mely nem csak liturgikus célokat szolgál, a zsinagóga gyakran ad otthont orgonakoncerteknek is.

A zsinagóga október 1-től látogatható március 31-ig.

Diákok számára kedvezményt biztosítanak a teljes árú belépő díjából. Magyar, illetve angol nyelvű idegenvezetés igényelhető, melynek díját a belépőjegy magába foglalja. Csoportok látogatása előtt telefonos bejelentkezés szükséges.

Képek forrása: Szegedi zsinagóga Wikipédia szócikk.

Térkép

Cím: 6722, Szeged, Jósika u. 10.

További információk

Kérjük, tájékozódjon az aktuális jegyárakról, foglalási feltételekről a Szegedi Zsinagóga honlapján: szzsh4.wixsite.com/szzsh/

https://szzsh4.wixsite.com/szzsh/

További szegedi programok

További szegedi programokért kérjük, látogassa meg a szegedi programajánló oldalunkat!