Kecskeméti Planetárium


Bejárat

A Kecskeméti Planetárium szeretettel vár minden kedves vendéget, akiket érdekelnek a csillagok. Itt minden napszakban, az időjárástól függetlenül remek hangulat van, csillagos égbolt, érdekes jelenségek. Az előadás során szemléltetésre kerül, hogy hogyan mozog egy égitest illetve szondák által készített remek minőségű, színes képeket lehet megtekinteni vagy akár olyan fotókat, amiket a legfejlettebb távcsövekkel készítettek. A modern technológiának köszönhetően már a világ bármely pontjáról megfigyelhető égboltot képesek megjeleníteni és a gyermekek elé tárni a planetáriumban. A modern technikának köszönhetően az időt is lehet manipulálni, a Föld forgásának befolyásolásával. Olyan szimulációt is elő lehet itt állítani, ami egy űrhajó belsejébe kalauzolja a nézőket.

A Planetárium munkássága elsősorban az iskolai oktatást hivatott segíteni óvodástól egészen egyetemi szintig. A tanulókkal való foglalkozás is interaktív, szórakoztató módon történik, amely megkönnyíti és élvezhetővé teszi a tanulást. A planetárium mindenki számára nyitva áll, azonban a fő célcsoportja a gyermekek. Hatalmas élményt nyújthat egy ilyen, planetáriumba tett látogatás és gyermekünk fejében megannyi szöget üthetnek a különböző itt elhangzott gondolatok. Speciális igények kielégítése végett több nyelven elérhetőek az előadások.

Térkép

Cím: 6000 Kecskemét, Lánchíd utca 18/A

További információk

További információkért az aktuális árakról, feltételekről és elérhetőségekről a planetárium honlapján érdeklődjenek: www.plani.hu

http://www.plani.hu/index.php?option=com_content&view=featured&Itemid=101

További kecskeméti programok

További kecskeméti programokért kérjük látogassa meg a kecskeméti programajánló oldalunkat!