Egerbike kerékpártúrák


Egerbike

Hétvége diákoknak Egerben:

A program célja, hogy a diákok minden igényét kielégítse és testre szabott programot kaphassanak. A helyszín Eger. A program az elejétől a végéig felemelő és izgalmas. Garantáljuk, hogy egy pillanatig sem fog unatkozni. A programokat úgy állították össze, hogy ne legyenek unalmasak. Ha az egyik véget ér, már kezdődik is a másik. Ha felkészültél, akkor mire vársz? Vágj bele!

Felsőtárkány túra:

Felsőtárkány egy apró település ugyan, de szerencsére látnivaló az van igen szép számmal. A falu egyik legkedveltebb része a Felsőtárkányi-tó, mely festői környezetben van és maximális kikapcsolódást nyújt az idelátogatóknak. A Bükk hegység ékkövéről van szó, tényleg „lélegzetelállí-tó„.

Vízimádó kerékpározós hét:

Eger környékén igen sok fürdő található. Ezen helyek felderítésére jött létre ez a program. A program egy nehéznek nem mondható kerékpártúra után egész napos fürdőzésből áll az ország legjobb fürdőiben. Valódi nyaralásra szánt program és a legjobb része, hogy a helyszínek folyton változnak!

Egy nap a kultúra és a sport:

Amikor az embernek végre adatik egy szabadnapja a szürke hétköznapok forgatagában, hirtelen azt sem tudja, mivel töltse el azt. Mi ebben próbálunk segíteni. Ha szeret fürdőzni és nem idegen öntől a testmozgás sem, akkor tudunk önnek egy remek lehetőséget. Remek élményt fog nyújtani önnek ezt le mernénk fogadni. Gyere el, próbáld ki és állj tovább !

Térkép

Cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 17-19.

További információk

További információkért az aktuális árakról, feltételekről és szabályokról a túrák honlapján: www.egerbike.hu

http://egerbike.hu/

További egri programok

További egri programokért kérjük látogassa meg a egri programajánló oldalunkat!